5. fejezet - A rohadt szemét!

5. fejezet

A rohadt szemét!

A héten töltöttem be a második hónapot, így egyre jobban éreztem magam a bőrömben. Persze nem akartam, hogy a cégnél erről pletykáljon bárki is, egyenlőre próbáltam elrejteni a kicsit gömbölyödő pocakomat, ami alig volt észrevehető, ha bő felsőket hordtam, csak az volt ezekkel a gond, hogy eddig soha nem viseltem ilyen ruhákat, mostanában mégsem tudtam nélkülözni őket.

Hála az égnek a rosszulléteim mérséklődtek, így hányni egyre kevesebbet voltam, pedig az orvosom és az interneten olvasott blogok szerint a negyedik hónapig normális a kismamáknál ez az állapot. Én nagyon örültem, hogy mostanra kicsit csökkentek ezek az esetek, csak a gyomrom kavargott még mindig a szagok miatt, mégsem panaszkodhattam, mert sokkal jobb volt, mint a mosdóban tölteni a reggeleimet, valamint a napom nagy részét.

Az állásommal kapcsolatban most is minden rendben volt, a csapat tette a dolgát, segítettek megszervezni a ma esti bemutatót. Tudtam kik jönnek el, hogy milyen termékeket fogunk bemutatni, valamint elrendeztük a termet is, az ételekkel együtt. Már csak a vendégek hiányoztak, akiket este héttől várunk és én fogadom majd őket, Tamarával, a Beutiful cég vezérigazgatójával.

Délután elmentem Rékával ruhát vásárolni, ami nem volt igazán remek ötlet, mivel Kamilla is velünk tartott, a drága keresztlányom, pedig kicsit sem a türelméről volt híres, így nehezen haladtunk. Rékának is kellett egy ruha, mivel őt hívtam meg kísérőmként. Nem tudtam mit tehetnék, elvárták, hogy férfival jelenjek meg, Tamást mégsem vihettem, Dávidot keresnem kellett volna a holnap vacsorával kapcsolatban, mégsem tettem, gondoltam majd reggel felhívom, ha nem veszi fel, akkor közölhetem a szüleimmel, mekkora barom, s nem tud eljönni, vagy valami ócska kifogás is jó, csak ne keljen vele találkoznom. Ezért maradt a legjobb barátnőm, mint lelki támasz az estére, aminek ő rettentően örült, bár megkérdezte, hogy miért nem kérem meg a férjét, Zsoltot, ő szívesen elkísérne, hiszen jó barátok vagyunk, de nem akartam szegényt a munka mellett még ezzel is terhelni.

- Nézd mami! – mutogatott Kami egy fehér hosszú görög stílusú koktélruhára. Mosolyogva néztem őt, annyira édes kislány volt. A szülei törpe mása, ezért imádtam ennyire. – Szép! – nevetett. Felvettem a csöppséget az ölembe, hogy közelebbről is megnézhessük a ruhát, ami nekem is nagyon tetszett, Kami ennek örömére, abba is hagyta a nyafogást, segített felpróbálni, ami tökéletesen állt. Szív alakú dekoltázsa volt, a melleim között egy fehér pánt ment a bal vállamra, így nem kellett még az ékszerek miatt is aggódnom, hiszen a mellkasom közepén ment keresztül, a szoknya rész egyszerű volt, a pánt aljától esett le az egész, ezzel légies benyomást keltett.

- Bámulatos! Kislányom, te egy zseni vagy! – nevetett Réka, mire Kami elkezdett fészkelődni a kis pulton, ahova felültettem az öltözőben. Levettem, s átadtam Rékának. – Óvatosan emelgesd, elég nehéz – mosolygott barátnőm, mire megforgattam a szemeimet.

- Ő csak egy négy éves lány. Én meg nem vagyok rokkant - nyújtottam rá nyelvet, tagadólag megrázta a fejét, majd visszalökdösött a fülkébe, hogy öltözzek át. Ezt a kedves kérést nem utasíthattam vissza, megtettem amire kért, megvettük a ruhát, s tovább folytatva a keresgélést neki is találtunk egyet. Fekete, vékony pántos, térd fölé érő ruha volt, ugyanilyen színű csipkeborítással, ami leért a lábfejéig, valamint a mellkasát is takarta. Nagyon jól állt neki, mégis megpróbáltam rábeszélni másik színben, de nem tágított, ugyanis ő anyuka, nem jelenhet meg tűzpiros koktélruhában. Itt olyan nagyon kiröhögtem, hogy a bolti alkalmazottak és a vásárlók is minket néztek. Még hogy Réka ne vegyen fel színeset? Most is citromsárga ingben és fekete farmerben virított, ez is elég feltűnő volt, szerény személyem szerint.

- Elég lesz! Tudom, hogy terhes vagy, de esküszöm, agyhelyen csaplak, ha nem fejezed be – suttogta fojtottan, mire még hangosabban kezdtem el nevetni. – Komolyan Mia, ha a hormonjaid szarakodnak a későbbiekben, rám ne számíts – fenyegetőzött.

- Jó, vége – kuncogtam, mire megforgatta a szemét és faképnél hagyott a lányával együtt. Gyorsan utánuk siettem, elnézést kértem, amiért ilyen hülyén viselkedtem, erre ő röhögött ki.

- Mami, mi a baja Miának? – kérdezte Kamilla, mire Réka is elkussolt. Felhúzott szemöldökkel, kárörvendően vártam a válaszát.

- Kicsim, Mia babát vár – mosolygott a lányára, mikor megálltunk az éttermek előtt. Még mindig vigyorogva néztem rájuk, vártam a kérdést, ami bearanyozza majd a napomat.

- Neki is lesz egy kisbabája? Hogyan? – kérdezte érdeklődve drága keresztlányom. Eddig bírtam, újra felnevettem. Tudtam, hogy érdeklődik majd és nem hagyja annyiban. Ő ilyen, az anyja lánya, eléggé kíváncsi.

- Mia nagyon szeretett volna egyet és megkért egy bácsit, hogy segítsen benne. Most a pocakjában van, amikor elég nagy lesz, majd kibújik onnan, ahogy te is.

- Hogy került oda? Mami én ezt nem értem! – nyafogott. Az anyja kezét rángatta, s toporzékolt is. Szegénykém, tényleg nem értett ebből semmit. – Mia! Ki az a bácsi? Apu? Ugye apu? Hiszen anyu is őt kérte meg.

- Drágám, nem apukád az. Egy másik bácsi, ha nagyobb leszel majd anyuval elmagyarázzuk, rendben? – kérdeztem gyengéden, elé guggolva, miközben ő nagyra nyílt szemekkel figyelte a pocakom, de nem látott semmit.

- Megsimogathatom? – kérdezte mosolyogva. Felnevettünk az anyjával, bólintottam, felálltam, mire hozzábújt a lábamhoz és a fülét a hasamra simította. – Őt is megöleltem – jelentette ki édesen. Annyira aranyos volt, hogy alig bírtam visszatartani a könnyeimet.

- Remélem hasonlítani fog rád Tündérem – simogattam meg a fejét, ő csak bólintott, egy pillanatra még megszorított, majd az aprócska tenyerét rátette a hasamra.

- Szeretlek – suttogta bele a pólómba. Ezt meghallva elszakadt bennem valami, annyira megható volt Kami törődése a kisbabám iránt, irántam, hogy nem bírtam tovább, a számra szorítottam a kezemet, hogy visszafojtsam a feltörő zokogásom. Ő már most szereti ezt a kisgyermeket, pedig még ő is rettenetesen kicsi, alig ért belőle bármit is, mégsem kellett neki semmi, csak, hogy az enyém és engem boldoggá tesz, így ő is feltétel nélkül szereti ezt az apró lényt bennem.

- Sss… Semmi baj, gyere együnk valamit, attól jobb kedved lesz.

Réka átölelte a vállam, a másik kezével a táskáinkat hozta, közben szólt a lányának, hogy fogja meg a szabad kezemet. Nem tudtam mi történik velem, annyi biztos volt, hogy boldog voltam velük.

- Sütizünk mami? – kérdezte a kislány, én bólintottam az anyja helyett is, mert rettenetesen vágytam egy kis édességre, plusz a kajaszagtól újra hányingerem lett, ezért a cukrászda felüdülést nyújtott a gyomromnak. Az édes illatok lenyugtattak, már mosolyogva kezdtem neki az evésnek.

- Szerintem megfogok halni, amire megszülsz Mia, már most borzasztó vagy, mi lesz később? Csak most léptél a harmadik hónapba.

- Jó, figyelj, 9 hónapos terhesen még nem annyira megszokott a hangulatingadozás, próbálok majd normális lenni, rendben?

- Te? Normális? Az merőben újdonság lenne!

- Humoros, humoros, kedves Réka – gúnyolódtam. – Amúgy is, anyuéknak sem lesz könnyebb, többet szeretnének látni a baba miatt, majdnem minden nap hívott múlthét óta, csoda, hogy ma még nem.

- Azért jó fejek voltak a szüleid, nem tudom az enyémek miként fogadták volna.

- Tudom, tényleg, de nem vagyok gyerek, kicsit sok az állandó ellenőrizgetés, plusz a holnapi vacsora náluk, Dáviddal… Hát…

- Ez csak természetes, hiszen te vagy az egyetlen lányuk. Ha már szóba hoztad, felhívtad végre azt a semmirekellőt?

- Dávidot? Dehogy! Nem tudom hogyan kellene ezt tálalni: Figyelj, tudom, hogy nem kellek, a gyereked sem, de kibírnál pár órát a szüleimmel, akik megakarnak ismerni, mert tőled vagyok várandós? Nem? Semmi gond, majd kitalálok valamit. Kb így nem?

- Mia, nem mindegy? Egy seggfej, igazán megtehetne ennyit.

- Holnap reggel felhívom.

- Ez a beszéd!

∞

Este nyolc órakor már mindenki ott volt és a cég befektetőivel beszélgettem a termékekről. Nagyon nyitottak voltak, főleg a feleségeik, akik örömmel próbáltak ki új kozmetikumokat a cégtől.

A nagyfőnök kezdte a megnyitót mi pedig csendben ültünk és figyeltük. Az esemény egy csodaszép hotel egyik báltermében volt és mindent beborítottak a csillogó kövek, és kristályok ugyanis a legújabb termékünknek is a csillogás és a kristálytisztaság volt a fő irányelve. Szerintem remekül összehoztuk a dolgozókkal a díszítést és a hidegtálat is finomak voltak. Láttam az emberek és Tamara arcán, hogy nagyon büszkék a mai rendezvényre.

Bár borzalmasan izgultam és a hangom néha elcsuklott egy picit, de a beszédemet jól letudtam. Gyors voltam, vicces, nem mellesleg csinos. Azt hiszem nyerő kombinációt alkottam, mert Tamara az egekig dicsért, így alig tudtam levakarni a mosolyomat a továbbiakban.

Táncoltam Rékával, pár új befektetővel, régiekkel, beszélgettem, próbáltam jól érezni magam, ami nem ment nehezen. Jó volt gondtalannak érezni magam, felszabadult voltam, pedig egy kortyot nem ittam. Nem érdekelt a munka, Tamás és még Dávid sem. Nem gondoltam semmire, csak a lábaimra figyeltem a táncparketten, mikor Réka lekért az aktuális partneremtől, kivonszolt a parkett szélére, szembe állított magával és gondterhelten fürkészett.

- Nem akarok semmit elrontani ma, de muszáj szólnom.

- Miről beszélsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Olyan jól alakult ma minden, kétlem, hogy sok mindennel eltudná rontani a kedvem.

- Dávid ott áll a sarokban és Tamarát próbálja felszedni – jelentette ki, mire azonnal elsápadtam. Tessék?

- Mégis mi fenét keres itt Dávid? – néztem rá kétségbeesetten. Az a rohadt szemét!