3.fejezet - Amikor nem elég a saját kínlódásom

3. fejezet

Amikor nem elég a saját kínlódásom

A napokban egyre rosszabbul éreztem magam, kezdtem mindentől kiborulni, semmi nem tetszett, s rettenetesen fáradt voltam, mégsem estem kétségbe. Szívesen dolgoztam, irányítottam a dolgozókat, fogadtam a kozmetikai termékeket, időpontokat ütemeztem és terveztem a befektetők bálját – ami nem is igazi bál, csak egy összejövetel, ahol koktélruhában és szmokingba kell feszítenie mindenkinek, s az új üzletfelekkel kell komolyabb kapcsolatot kiépítenünk, legalábbis a cég tulajdonosa ezt várja el tőlünk. Persze nem mindenki lesz jelen, csak aki szeretne, engem kivéve. Hiszen pont a győri üzletvezető nem jelenne meg? Kizárt dolog. Szóval tervezek, szervezek és pihenek. Ezért sikerült hetekkel később időpontot szereznem a nő dokimhoz, aki elképesztően kiakadt, hogy miért csak most jelentem meg nála. Innen tartottunk haza Rékával, amikor egy ismerős autót láttam a lakásom előtt, innen pedig minden bosszúsága a dokinak tovaszállt a fejemből. Csak a döbbenet – az elképesztő sokk – ami megmaradt.  Azonnal elkiabáltam magam, hogy álljon meg a kocsijával. Ő pedig ijedten fordult egy pillanatra felém.

- Mi van? Mi a baj? – nézett rám barátnőm. – Nem érzed jól magad? Ha kiakarod dobni a taccsot akkor ne a kocsimban, kérlek… Van a kesztyű tartóban egy zacskó.

- Nem erről van szó! – türelmetlenkedtem. Semmi kedvem nem volt még ehhez is az utóbbi hetek stressze mellett. - Ez az autó Tomié.

- Mégis mi a fenét akarhat? Nem voltál elég világos, mikor kitetted a cuccait a lakásból? Vagy mi a szar? – kérdezte felháborodva. Megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, mi ez az egész. - Nem tudom, mert nem beszéltem vele amióta félrelépett.

- Valamikor csak haza kell menned, nem bántás képen, de egy mosómedve képe frissebb és üdébb a te nyúzott arcodnál. Sőt… Ez még kedves volt, a szervezetedről ne is beszéljünk.

- Kérlek, szoktam tükörbe nézni, köszönöm szépen – gúnyolódtam. Egyértelmű volt, hogy nem vagyok top formában, nem kellett még Réka szarkazmusa is mellé.

- Nem akarok szembe nézni vele Réka – ismertem be. Fáradt voltam, kurvára. - Elég volt nekem az is, amikor bocsánat sms-ekkel bombázott. Azt sem vettem figyelembe és most meg pláne nem akarom látni.

- Akkor meddig körözzek a ház előtt? Mert egy idő után elfogy a benzin, aztán elalszom, s vége! – tárta szét a karjait.

- Nem tudom, de le ne parkolj! - Persze Réka kedvességéhez híven fogta magát, leparkolt a háztömb előtt, így Tominak remek kilátása lesz a folyosóról nyíló ablakból rá – mert kétségem sem volt afelől, hogy miért ne jutott volna el az ajtómig az ex párom.

- Ugye tudod, hogy Tamás ismeri az autómat?

- Tényleg? Ezt bárki felismerné! – mondtam kuncogva, és való igaz Rékának a túl rózsaszín autóját bárhol bármikor kiszúrni. Ez pedig Tamásra is igaz volt, ezért nagy nehezen belementem a vele való találkozásba. Elfogadva a sorsom szálltam ki a járműből, megígértem Rékának, hogy értesítem mindenről, vigyázok magamra és szedem az orvos által felírt terhességi vitaminokat… Mint egy édesanya…

- Ja, végül is tényleg az, csak nem az enyém – morogtam a bajszom alatt.

Tamás éppen ott állt ahol megjósoltam és az ajtó csengőt nézve tűnődött. Magas, kisportolt férfi fekete dús hajjal és nagy kék szemekkel, amik talán újra levennének a lábamról, ha nem villanna be mindig az a kép, mikor azzal a csajjal hentergett az ágyamban.

- Szia Mia cica! – köszönt rám mikor észrevett az utolsó lépcsőfokon. A hülye becenév hallatán muszáj volt megforgatnom a szemeimet, de inkább szó nélkül hagytam az egészet. Nem ért annyit. – Cicuskám, miért nem megyünk már be? - Felsóhajtottam. Az idiótasága fájt. Ilyen lenne egy felnőtt férfi? Kétlem!

- Jézusom, Tamás a hülye szóvicceid hoztak erre?

- Nem, én csak látni szerettelek volna – ezeket teljes meggyőződéssel mondta, mire a szívem kétszer gyorsabban kezdett el verni. Ez a hülye kretén nem válthat ki belőlem ilyen reakciót!

- Miért? – érdeklődtem, mikor kinyitottam az ajtót és besiettem a nappaliba. Tomi, bár senki nem hívta, a nyomomban loholt.

- Mert én… – sóhajtott egy jó mélyet, mire felszaladt a szemöldököm a homlokom közepéig. Nem találja a szavakat? Komolyan? Én sem találtam, mikor azzal a libával szexelt a lakásomban. – Huh, szóval… mert… szeretnék veled megbeszélni pár dolgot és jó lenne, ha nem dobnál ki.

- Nézd, rengeteg dolgom van, mert…

- Tényleg akartam is mondani, hogy gratulálok az előléptetésedhez. – Közbevágás? Ez lesz minden mondatomnál? Mert ezt nem nevezném beszélgetésnek, nem mintha érdekelne, mit mondana. Maximum egy kicsit… Hiszen valamikor szerettem, még ha óriásit is csalódtam benne. Akkor fájt. Most kicsit sincs időm ezzel foglalkozni, nem kell a csalódottság és a keserű valóság, csak a barátaim, a családom és a babám, az én kis csöppségem a hasamban.

- Köszönöm.  Bár, ha jobban belegondolok… Honnan tudsz erről?

- Az anyukád mondta.

- Remek, de nagyon kérlek ne beszélj az anyámmal – ráztam a fejem lemondóan. Úgy éreztem vége, elfogytak a maradék tartalékaim is, muszáj volt leülnöm, így ő is ezt tette.

- Most miért Mia? Mellesleg csak bocsánatot akarnék kérni, és… Nézd mégis csak három évet voltunk együtt. Azt gondolom, hogy még helyre hozhatnánk…

- Helyre hozni? Hogy gondolod? Élünk itt kettesben, amíg újra egy ribanccal talállak itt? Szerinted nekem milyen érzés az, hogy megcsalt a pasim? – néztem rá, miközben elfogott a szédülés és úgy éreztem nem bírom ki a vacsorám viszontlátása nélkül ezt a társalgást.

- Jól vagy? – Ugrott talpra Tamás majd szorosan mellém ült.

- Igen, én csak megszédültem. Elég rosszul érzem magam, ne haragudj.

- Én kérek elnézést, nem kellett volna csak úgy beállítanom – fogta meg a kezemet, majd lassan elkezdte simogatni az alkaromat is.

- Elég magas a pulzusod. Nem akarsz lefeküdni egy kicsit? – Nyomta két úját a csuklómra. Jól esett a gondoskodása. Legszívesebben lehunytam volna a szememet és hozzádőlve aludtam volna egyet. De ez nem fordulhatott elő, hiába vágytam egy kis törődésre. Persze jól esett Réka figyelmessége, mégsem egy férfi szeretete és odaadása, amit tőle kapok.

- Tamás hagyj már, jól vagyok! – Kaptam ki a kezem az övéből.

- Mia már ne haragudj, de mintha egy picit kerekebb lennél… Mármint mindenhol! – nevetett, mire haragosan néztem rá.

- El is mehetsz – morogtam, de ő csak a melleimet nézte. Elismerem, hogy kicsit szedtem fel és a melleim is nagyobbak lettek, de ennyire még nem észrevehető, vagyis olyannak nem, aki nem ismeri a testem, Tomi viszont nem ide tartozik. Ő egy apró eltérést is észrevesz rajtam. - Ne bámuld őket! – kiabáltam rá és két karomat összefogtam a mellem előtt.

- Mia! Nem azért, de te terhes vagy – hallottam meg a várva várt mondatot. Hallottam a felismerést a hangjából.

- Honnan veszed? – Próbálkoztam, viszont már a kérdés előtt belefulladtam a témába.

- Orvos vagyok Mia. Eléggé sokat látok ilyen lányokat és… te tuti, hogy babát vársz!

- Jó lehet… de ez nem érdekes.

- Mióta vársz babát úgy, hogy nem is szólsz nekem?

- Mégis miért szólnék én neked? – kérdeztem egyre mérgesebben. Liftezett a gyomom, mégsem foglalkoztam vele. Rettenetesen felidegesített, hogy beleakar szólni az életembe, miközben ő cseszte el az egészet.

- Én vagyok az apja nem?

- Dehogy vagy te az apja! – nevettem fel. – Azt gondolod, csak tőled lehetek terhes?

- Akkor kitől? – kérdezte felháborodva. Láttam rajta, hogy gondolkozik a válaszon és egyáltalán nem hiszi el, hogy nem ő az apa.

- Nem érdekes, de biztos, hogy nem tőled.

- Te lefeküdtél mással? – csodálkozott.

- Jól látod a helyzetet Tomika, és most bocsánat, ha bunkónak tűnök, de kérlek, menj haza. Szeretnék egy kicsit lepihenni mielőtt hozzálátok a hazahozott melómnak.

- Mégis ki a gyereked apja? – érdeklődött újra.

- Nem a te dolgod… és… - kezdtem bele a magyarázkodásba, persze kár volt ez a próbálkozásom is, hiszen egyből közbevágott.

- Az apja nem akar róla tudni igaz? Figyelj Mia, ha kell, én itt vagyok. Tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, de úgy gondolom mindenkinek jár még egy esély.

- Már kaptál második esélyt, nem emlékszel? Mikor először megcsaltál.

- Te jó ég az még a kapcsolatunk elején volt! - kiabált.

- Akkor már együtt voltunk majdnem fél éve – kaptam fel a vizet és újra elkapott a hányinger.

- Ugyan már olyan nagyon az elejének tűnt, és…

- Azért kaptál anno még egy esélyt, mert azt hittem megváltozol, de nem, és újra megtetted. Ha most is megbocsájtok neked, akkor kitudja mikor fogsz megint félre lépni!

- Esetleg ha az eredeti apa nem vállalja el, én itt vagyok melletted Mia. – Fogta meg a kezem, de el kellett, hogy toljam magamtól és gyorsan a mosdó felé vettem az irányt, hogy kiadjam a kisebb fajta vacsorámat. Kár volt ennyi ideig bent maradnom az irodában és ott ennem valamit. Sürgősen főznöm kell magamra, mert ez így eléggé pocsékolásnak tűnik.

- Mia szerintem feküdj le, én pedig itt leszek és vigyázok rád. – Ott állt az ajtóban, a félfát támasztva, féloldalas mosolyával nézett rám, mintha én lennék a fény az alagút végén. Most ő is annak tűnt, mégsem mehettem bele, most már nem csak miattam, hanem a gyermekem miatt is. Már ő az első az életemben.

- Még csak az kéne. Menj csak a barátnődhöz – morogtam, miközben megmostam a fogam és visszamentem a nappaliba leülni.

- A szüleid tudják már? – Pont bele kérdez olyan témába, amitől ideges leszek. Természetesen még nem tudják és nem is tudom mi lesz mikor elmondom nekik. Biztos kiakadnak, hogy nem házasságba születik a gyerek. Főleg ha még azt is megtudják, hogy egyedül akarom felnevelni.

- Nem, nem tudják, de majd megfogják tudni.

- Előbb utóbb el kell, hogy mondd nekik Mia, mert ennek máris látható jelei vannak.

- Holnap elmondom nekik, mert ott leszek náluk vacsorán.

- Akkor jó, remélem jól fogják fogadni – mosolygott. Mintha kicserélték volna és eltűnt volna az idegessége. - Akkor én most megyek – köszönt el majd meglepetésemre adott az arcomra egy puszit. Lesokkolva ültem a kanapémon, s bámultam ki a fejemből. Ez meg mi a franc volt?