2. fejezet - Elhagyottan

2. fejezet

Elhagyottan

Alig bírtam kivárni a péntek estét, főleg úgy, hogy dolgoznom is kellett. Mivel már magasabb pozícióba kerültem több és nehezebb feladatokat is rám sóztak. Élveznem kellett volna a nyakamba szakadt sikert és a feladatokat, de csakis Dávidon kattogott az agyam. Egyre többet kaptam magam azon, hogy beírtam a keresőbe a nevét és képeket nézegettem róla. Mint valami tini. Nagyon vonzónak találtam és eljátszottam a gondolattal milyen szép családunk lenne… egy gyönyörű kisfiúval, aki Dávid szemeit örökli. Mégsem mertem beleélni magam. Féltem, hogy mi lesz, ha elutasító lesz a gyerekével kapcsolatban. Nem tudtam mit fogok akkor mondani, de reménykedtem a pozitív jövőben.

Este már hatkor teljes harci díszben vártam a megérkezését. Egy hosszú piros ruhát választottam, ami eléggé jó belátást engedett a dekoltázsomba, s a combom közepéig fel volt sliccelve. Reméltem elnyerem vele Dávid tetszését, talán imponálhatok neki a megjelenésemmel, s mégsem mondd nemet rám, de ha mégis, az sem érdekel. Nem férjet akarok, hanem apát a babámnak. Egy gondoskodó, szerető édesapát, aki – ha nem is él velünk – legalább elviszi őt mindenhova és szereti.

 Pontban fél hétkor pedig begördült az autója, egyből kiszúrtam a fekete BMW-t az ablakból. Még csengetnie sem kellett, rohantam le elé. Amikor odaértem vigyorogva adott egy puszit a számra, majd kinyitotta a kocsi ajtaját és besegített. Láttam az arcán, hogy tetszik neki a ruhám, vagyis inkább az amit mutat belőlem. De nem csak én voltam kiöltözve, ő is roppant elegáns volt fekete farmerben és ingben. Legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam és megkértem volna, hogy szexeljen velem. De nem ezért hívtam fel, így a gondolatot gyorsan el is vetettem.

- Merre megyünk? – kérdeztem, idegesen mosolyogva. Reméltem van valami terve, mert az én agyi kapacitásom addig terjedt ki a ma estére, hogy szexi legyek és levegyem a lábáról, mert amikor színt vallok kelleni fog a jó benyomás.

- Amerre csak szeretnél – kacsintott rám, miközben elindultunk valamerre. Láttam az arcán, hogy neki sincs igazi ötlete, max a szex egy hotelben, legalábbis a kaján vigyorából ezt szűrtem le. Győr külvárosi részében, lakóparkban laktam, így a belváros felé vette az irányt, biztos voltam benne, onnan már kitaláljuk merre tovább.

- Láttam, hogy gólt rúgtál a legutóbbi meccseden – hoztam fel valami témát. Reméltem, hogy elterelhetem a gondolataimat arról, hogy mennyire jól néz ki a feszülős fekete ingében és az összekötött hajával.

- Nem is tudtam, hogy követed a játékomat.

- Igazából csak véletlenül futottam bele, mikor a barátnőm bekapcsolta a televíziót.

- Áh persze… véletlenül – gúnyolódott. – Amúgy mit akartál nekem mondani? Elég sürgősnek tűnt, amikor felhívtál. Miután letettük, elgondolkoztam, talán vissza kellene hívnom téged, mert elég zaklatottnak tűntél.

- Csak… - haboztam. - Találkozni szerettem volna veled.

- Én is, szerettelek volna látni, de tényleg rengeteg dolgom volt – nézett rám és megállt egy étterem előtt.  A parkolóban hagytuk a kocsit, majd belé karolva sétáltunk a Duna parton helyet foglaló étteremhez. Kellemes helynek tűnt, a nyár utolsó meleg érintése még körbe vett minket, a víz felszínéről a lemenő Nap tükröződött vissza. Csodálatos volt. Ha nem tudtam volna, mire megy ki a játék, esküszöm, bedőltem volna neki. Ez a tökéletes randevú.

Amint megkaptuk az asztalunkat élénk beszélgetésbe kezdett velem a fociról, a munkámról és magáról az életéről. Az este további részébe nagyon jól elbeszélgettünk és jól esett hallani a terveiről, hogy hogyan képzeli el a jövőjét. Érdekes férfi volt, tele ambíciókkal.

- Dávid mondanom kell valamit – szakítottam félbe a mondandóját. Már nem tudtam tovább figyelni rá, egyszerűen nyomasztott a bűntudat, hogy ennyire jól érezzük magunkat, miközben én elhallgatom előle, hogy várandós vagyok. Vettem egy mély levegőt mikor már a desszertnél tartottunk és kinyögtem, amit már rég ki kellett volna. – Nem hiába akartam veled találkozni. Persze, jó pasi vagy és örülök, hogy újra látlak, tényleg, de… én – dadogtam. Soha életemben nem voltam még zavarban egy férfi előtt, soha nem is kerteltem, most mégis úgy éreztem magam, mint egy tinilány, aki rossz fát tett a tűzre, s vörösödve vallja ezt be a szüleinek. - Egy komoly ok miatt akartam ezt a találkát.

- Mia megrémítesz. Valami baj van? – kérdezte érdeklődve. Nem látszott rajta a pánik, ami engem lassan maga alá temetett.

- Bajnak nem nevezném… inkább csak örömnek… legalábbis remélem, hogy te is így fogsz erre gondolni. Tudnod kell, hogy a legelején én is elég rosszul kezeltem. Kétségbeestem, de megígértem magamnak, hogy utána gondolkozok el mindenen, miután veled beszéltem.

- Igen? – nézett rám egyre érthetetlenebbül. Én pedig kezdtem rosszul lenni. Egy pillanatra majdnem odahánytam az asztalra, de visszanyelve minden idegességemet rá koncentráltam.

- Terhes vagyok és tőled… Te vagy a gyerekem apja Dávid – hadartam el gyorsan. A férfi egy ideig nem szólt semmit csak maga elé bámult, de mikor megpróbáltam megfogni a kezét elhúzta és mérgesen nézett rám.

- Hogy mondod? – kérdezte végül és a hangjában már semmi megnyugtatót nem találtam. Ehelyett csak idegességet és haragot hallottam ki belőle.  – Mia! Ezt nem teheted velem! Azt sem tudom igazából ki vagy! Egy jó kis numera voltál, gondoltam ma is ezért akarsz találkozni. Ez nevetséges! – suttogta fojtott hangon. Látszott rajta, hogy próbálja visszafogni magát és nem ordítani velem. De minden hiába volt, ugyanis elkezdett folyni a könnyem, miközben egyre jobban szédültem. A gyomrom ismét mogyoró nagyságúra zsugorodott, s újra hányingerem lett. - Természetesen el kell vetetned.

Ebben a pillanatban pattantam fel a helyemről, de már késő volt, minden igyekezetem ellenére az üres tányéromra ürítettem a gyomrom tartalmát. Szégyenemben elkezdtem sírni, amire a pincér is odajött, valamint mindenki minket nézett. Ha valakitől ezt hallanám vicces történet címszóval, sírva nevetnék, ami sajnos így is megtörtént. Nem tudtam visszafogni magam, a helyzet abszurd volt, kicsit sem komikus, mégsem bírtam ki, elnevettem magam, a könnyeimen keresztül.

- Hölgyem hozhatok önnek egy pohár vizet? – kérdezte a fiatal pincér srác, de én csak megráztam a fejem. Felkaptam a kistáskám, majd egy utolsó pillantás után ott hagytam a férfiakat, a bámészkodókkal együtt.

Amint kiértem, már hívtam is egy taxit, bevettem egy rágót és vártam, hogy végre hazaérhessek a saját kis otthonomba, ahol nyugodtan gondolkozhatok.

- Nem hagyhatsz csak úgy faképnél, ezek után.

- Te is ezt tervezed, akkor meg? Nem fogom elvetetni, ő az én babám. A mi gyerekünk.

- Nekem nem kell gyerek, se barátnő. Jézusom! Mégis mit képzelsz, Mia, hogy csak te vagy az egyetlen lány, akit lefektetek? – kérdezte ordibálva. Nekem elkerekedett a szemem, egy pillanatra megszólalni sem tudtam.

- Tessék? – kérdeztem vissza. Biztos, hogy süket vagyok, s rosszul hallottam.

- Jól hallottad. Menő vagyok, engem mindenki ismer, és a közelembe akar kerülni. Nyilván való, hogy nem csak téged fektettelek le az elmúlt hónapban, hanem még jó pár nőt.

- De Dávid… azt gondoltam, hogy esetleg együtt felnevelhetnénk és… - hebegtem. Még én is éreztem, hogy szánalmasan viselkedem. Tudnom kellett volna, hogy ha velem megtette, akkor egyértelmű, hogy mással is bármikor szívesen szexel, legyen az akárki, aki csinos és nő.

- Mia te hallod, amit mondasz? – nevetett fel. – Nem akarok tőled semmit. Érted? Semmit! Most pedig induljunk. – Kapta el a kezemet, majd lágyan, de határozottan elvonszolt a kocsijáig.

- Nem megyek veled haza.

- Én viszlek haza, mert én is hoztalak el. Leszarom, hogy mit akarsz.

- Egy igazi bunkó vagy – nevettem fel keserűen, miközben beszálltam a kocsiba. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az este végkifejlete? Én… Talán. Viszont reménykedtem, hogy ha én nem is, a gyereke csak számít valamit. Mekkorát tévedtem. A lakásom előtt megállt és rám nézett, vett egy mély levegőt, s belekezdett a mondanivalójába. Pedig nem akartam hallani ezek után semmit tőle.

- Mia ne haragudj, hogy ilyen nyersen fogalmaztam, de nem gondolhatod ezt komolyan. Ajánlatom van egy remek olasz klubtól, ami ezer százalék, de titok, neked elmondom, mert sok mindent mondanak, ezt is egyre többen hangoztatják, mégsem volt biztos, már az. Ezért nem kell egy gyerek, csak púp lenne a hátamra. Szóval vetesd el és légy boldog. Ennyi. A mi kapcsolatunknak nincs jövője. Nyilván jó volt és… tényleg szuper csaj vagy, szex is őrületes volt, de nem akarok tőled semmit Mia.

- Tehát akkor ez az utolsó szavad? – kérdeztem és eléggé fájtak Dávid szavai. Mégsem akartam még egyszer előtte összeroppanni, az étteremben történtek eléggé kínosak voltak így is.

- Igen – vetette oda félvállról. – Azt gondoltam egy ilyen idős lány már tud védekezni. Nem én voltam a felelőtlen.

- De hiszen te nem húztál gumit! – csattantam fel.

- Miért kell mindig a pasinak erre gondolni? – nézett rám szúrós szemmel. – Te is szólhattál volna, hogy nem szedsz semmit és óvszert kellene húznom! – suttogta mérgesen. Látszott rajta, hogy nem tudja miként kezelje a haragját, így próbálja visszafojtani. -  Mia figyelj, vetesd el ezt a gyereket jó?

- Nem! Azt lesheted öregem! Már nagyon unalmas, hogy mindenki bele akar szólni az életembe, ő az én babám is, én hordom ki, én szülöm meg, az enyém és nekem szükségem van rá! Megértetted?

- Márpedig elfogod vetetni! Ha kell saját kezűleg vonszollak el az orvoshoz.

- Nem kényszeríthetsz rá. Egy ilyen beavatkozás nagyon kockázatos lehet. Nem fogok ebbe beleegyezni. Mellesleg gondolkozz már el rajta! Ő is él, csak még szüksége van rám, hogy ez így is maradjon. Soha nem tennék olyat, amivel árthatnék neki. Nem akartam még gyereket, kicsit sem. Persze néha elgondolkoztam milyen lenne, de úgy gondoltam majd ha szerelmes leszek, férjhez megyek és lesz egy házam, valamint egy jó állásom. Mégsem bánom, felnőtt nő vagyok, egyedül is megleszek.

- Nem érdekel, nekem nem kell botrány. Én élvezni akarom az egyedüllétet. Most pedig szállj ki! – Nyitotta ki az ajtót jelezve, hogy jó lenne, ha távoznék. Ezt is tettem, kikászálódva a kocsiból még visszahajoltam. Egy pillanatra megbámulta a melleimet, majd belenézett a szemeimbe.

- Akkor ennyi? – kérdeztem rá végérvényesen, a kocsi mellett állva.

- Igen. Most pedig jó éjt – kacsintott, majd gyorsan el is hajtott, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal és a hasamban növekvő aprósággal.