1. fejezet - Döbbenten

1. fejezet

Döbbenten

- Előléptettek! – kiabáltam bele a telefonba, miközben a legjobb barátnőm felvette a kagylót. – Hivatalosan is a Beautifle cég üzletvezetője lettem! – nevettem. - Rengeteg pénzzel.

- Gratulálok, tudtam, hogy megkapod az új állást! – ujjongott Réka. – Összefuthatnánk ünnepelni, ha valamelyik este jó a számodra. – Persze egyből beleegyeztem, hiszen nem is láttam mostanában. Kicsit megviselt a szakítás, hiába mentem el Velencére, az a kis szabi nem volt elég. Plusz a mostanában rám törő rosszullétek is egyre jobban nyomasztanak. - Mellesleg jobban vagy már? – kérdezte aggódva barátnőm. Felsóhajtottam.

- Nem… még mindig émelygek és szédülök, de ez biztos csak a stressz miatt van. Eléggé nagy volt mostanában a nyomás – válaszoltam, majd megbeszéltük, hogy délután a lakásomon találkozunk.

A napom nagy része azzal telt, hogy összeírtam mit kell csinálnom mostanában a munkahelyemen, majd amint lejárt a munkaidőm, gyorsan beugrottam az egyik szupermarketbe, gondolván rám férne egy igazi hozzávalókból álló vacsora, hátha nem jönne ki belőlem végre, amit eszem, ha én készítem el. Max ha mégis, akkor el kell jutnom az orvosomhoz, mert valami nagyon megárthatott szegény gyomromnak. Amint hazaértem elpakoltam és ledőltem egy kicsit. Rettenetesen szédültem, olyan volt, mintha napok óta nem ettem volna semmit. Felsóhajtottam, majd a telefonomat nyomkodva rájöttem, hiába vettem meg a vacsora hozzávalóit, ha ennyire rosszul érzem magam, nem fogom tudni elkészíteni, így rendeltem magunknak kínait, ugyanis kedvem sem volt még egyszer kocsiba ülni és a győri forgalomban vezetni. 

Halk kopogás szakította félbe a pihenésemet, kikiabáltam Rékának, de nem hallotta meg, így elkezdett csengetni. Bosszúsan felsóhajtottam, majd beengedtem a lakásba. Amint bejött mellettem felnevetett, én pedig mosolyogva néztem rá. Nem hiszem el, hogy már most rajtam röhög.

- Hú, de szarul nézel ki – mondta üdvözlés képen. – Hoztam sütit és pezsgőt, hátha visszatér a színed – kuncogott.

- Annyira kedves vagy velem, hogy menten összepisilem magam – ráztam a fejemet. – Nem hiszlek el. Nem tanított meg édesanyád viselkedni? Ha beteg a barátnőd, ápold, de ne szekáld.

- Ha beteg lennél itthon feküdnél és nem az új irodádat rendeznéd be – nyújtott rám nyelvet. Felnevettem, mert tényleg igaza volt. – Jó, figyelj, ha ennyire rosszul vagy holnap Kamillával átjöhetünk, s boldogíthatunk.

Az ajánlata igazán csábító volt, hiszen a keresztlányomat ezer éve nem láttam, mégsem szerettem volna, ha elkapja, bármi bajom is van éppen.

- Nem, biztos, hogy nem. Szegény Kami nem bírna ki veled egy egész napot a lakásomban – kacsintottam. - Mindjárt hozok két poharat –mentettem ki magam, hátha kedve támad bántani a megjegyzésem végett. Persze csak gonoszkodtam, de szívesen szívom a vérét Rékának, mert kicsit hülye, viszont a lánya oda van érte és az apjáért is. Kimentem a konyhába miközben Réka bekapcsolta a televíziót, amin éppen focimeccs ment. Amint visszaértem Dávidot mutatták, aki gólt rúgott, így a csapata előnybe került.

- Ez az a pasi. – Ültem le a kanapéra Réka mellé. – Ő az Dávid… Vele feküdtem le.

- Mi van? Ő az MB1 legtehetségesebb játékosa… és úgy olvastam hamarosan kap egy két éves szerződést egy olasz klubba. Mellesleg jó pasi… és… - hadarta. De kicsit sem tudtam vele foglalkozni, ugyanis ismét görcsölni kezdett a hasam, miközben éreztem, hogy mindjárt kidobom a taccsot.

- Ó hánynom kell! – Kaptam a kezem a szám elé, majd kirohantam a fürdőbe. Éppen odaértem a wc csészéhez, hogy ki tudjam üríteni a gyomromban maradt uzsonnámat, ami csak egy alma volt. Ez a betegség undorító.

Réka az ajtófélfának támaszkodva állt, s figyelt engem, miközben fogat és arcot mostam.

- Ne haragudj, de mikor is voltál te ezzel a férfival együtt? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Láttam rajta, hogy az agyában kattognak a fogaskerekek, én pedig próbáltam követni a gondolatmenetét, de még ehhez is nagyon fáradt voltam. Meg kellett támaszkodnom a pulton, annyira kimerültnek éreztem magam.

- Már több mint egy hónapja. De nem igazán világos jelenleg, hogy te mire akarsz kilyukadni. – Mégis tudtam, hogy én vagyok csak ennyire hülye, mert régen le kellett volna esnie, amire ő célozgat.  

- Azóta menstruáltál? – érdeklődött Réka és ekkor esett le, hogy nem. Riadt fejjel léptem ki a fürdőből és elfogott a pánik.

- Ugye nem vagyok terhes? – kérdeztem kétségbeesve. – Le kell ülnöm – suttogtam, miközben Réka odajött és visszakísért a nappaliba.

- Ezt csak egy módon tudhatjuk meg, veszek egy tesztet, te pedig addig pihenj és egyél valamit, hátha nem jön ki – mosolygott együtt érzően. Ott akart hagyni, mire utánakaptam.

- Én nem lehetek terhes – pislogtam rá segélykérően. -  Hiszen most léptettek elő… és… és Dávid... – Néztem a képernyőre ahol őt interjúztatták. Be kell valljam helyes pasi és így mezben, kicsit izzadtan csak még vonzóbbnak találtam, de nem gondoltam bele még abba milyen lenne vele élni, és együtt gyereket nevelni. Hiszen csak egy vad idegen! Szerettem volna gyereket, viszont nem mostanában. Mégis inkább az volt a helyzetben a legijesztőbb, hogy kicsúszott az irányítás a kezeim közül. Szerettem volna magam mellé egy férfit, aki jó apa, s szereti a gyerekét. De ha tényleg terhes vagyok, akkor egy vadidegen, egy egyéjszakás kaland a gyermekem apja. – Dávid nem tudom, mit lépne rá – mondtam ki az egyik nyomós indokot, amiért nem lehetek terhes.

- Lehet, örülne is neki. Hívd fel, vagy írj neki egy üzenetet, hogy találkozzatok.

- Ha egyáltalán tudja még ki vagyok. – Tűnődtem el és titokban reménykedtem, hogy neki is annyira fantasztikus volt az együtt töltött éjszaka, mint nekem. – Nem így terveztem.

- Isten tervez, ember végez. Nem irányíthatsz mindent drágám. Én nem ismerem ezt a Dávidot, de ha felcsinált, akkor legyen benne annyi, s tartsa el a gyerekét. Még jobb lenne, ha téged is a karjai alá venne. Most viszont elmegyek a gyógyszertárba és veszek egy tesztet – mondta Réka majd ott hagyott egyedül a gondolataimmal.

Elképzelni sem tudtam, hogy mit fogok kezdeni magammal. Ehhez új tervek kellettek, meg kellene tudnom, hogy Dávid miért nem keresett eddig, valamint, hogy érdekli e a gyereke. Ha nem, akkor sem szabad majd kétségbeesnem, akkor keményebben kell dolgoznom, segítséget kell majd kérnem benne, valamint fel kell készülnöm arra, hogy anya leszek, ami nem baj, csak nem szabad pánikolnom, ha bármi is bekövetkezik a sok opció közül. Márpedig a terhességre elég nagy esélyt látok… Jézusom, mi van, ha anya leszek?

Gondolataim hálóját barátnőm kiabálása tépte szét, miszerint vonszoljam az állítólagos terhes seggem a fürdőbe. Ezen komolyan nevettem volna, ha nem nekem mondja, de sajnos nekem mondta.

∞

A szobámban ülünk az ágyon, mert képtelen voltam a terhességi teszt mellett idegeskedni a fürdőben, a nappaliban viszont Dávid arca is kikészített, így bemenekültünk ide, ahol kicsit nyugi van. Elfeküdtünk, és vártuk, hogy leteljen a megadott idő. Amikor ez megtörtént Réka visszarángatott a fürdőmbe és idegesen járkált mellettem.

- Na, mit mutat a teszt? – érdeklődött. Merev arccal pillantottam a kezemben lévő szerkezetre, amin két halványpiros csík virított.

- Terhes vagyok – motyogtam és a könnyek megállíthatatlanul potyogtak a szememből. – Most mi lesz velem? - Fogalmam nincs semmiről, persze Kami édes kisbaba volt, sokat vigyáztam rá, de nem olyan mintha én lennék az anyukája. Támogatásra van szükségem, muszáj. Nem fogom egyedül bírni.

- Először is beszélned kell Dáviddal és utána meglátjuk – adta ki az utasítást, ami eléggé egyértelmű volt, mégsem jutott eszembe. Nem gondolkozhatok semmin, míg nem tudom mit fog mondani Dávid. Ha megtudtam könnyebben rájöhetek milyen opcióim vannak.

- Most értem el az álmomat a munkában. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? – Még mindig sírtam, mire Réka elmosolyodott egy kicsit, letörölte a könnyeim, majd meglökte a vállam a vállával.

- Ne sírj már Mia. Egy terhességnek örülni szokás, és Dávid már nem húsz éves. Még jól is jöhet neki…. Ha pedig nem érdekled és a baba sem, majd kitaláljuk hogyan tovább. Rendben?

- Jó akkor felhívom. – Kerestem elő a telefonom és betárcsáztam Dávid számát. Pár másodperc múlva fel is vette, mire egy picit megkönnyebbültem. Legalább elértem.

- Szia – hallottam azt a megnyugtatóan férfias hangot, amitől kicsit libabőrös lettem. Máris könnyebb volt lélegeznem, ez a pasi már a hangjával eltudná érni, hogy oda adjak neki bármit. Bár már oda is adtam…

- Szia Dávid itt Mia. Péntek Mia. Nem tudom emlékszel e még rám…

- Mia, hát persze. Nem felejtettelek ám el, csak annyi minden történt, hogy nem volt időm hívni. Ne haragudj.

- Semmi baj, de szeretnék veled találkozni… ha lehetséges még ma.

- Ma? – csodálkozott. – Mit szólnál egy vacsorához mondjuk pénteken inkább? Sajnálom, de ma nem jó, mert meccsem volt és kicsit fáradt vagyok. Péntek megfelelő lenne, csak add meg a címedet és érted megyek.

- Jó, akkor legyen péntek – egyeztem bele majd a részletek megbeszélése után elköszöntünk egymástól.  Amint letettem a telefonom ismét sírhatnékom támadt, mire Réka ezt látva a karjaiba vont, hátha meg tud vigasztalni.