2017. július 2., vasárnap

16. fejezet - Nem győzhetsz meg egy csókkal!

16. fejezet

Nem győzhetsz meg egy csókkal!


- Mit csináljunk ma? – kérdezte Dávid, miközben a melegítő alsójába bújt éppen bele. Én csak ültem az ágytámlának dőlve és pihentem. Kielégült mosoly játszott az ajkaimon, de a kérdést hallva csak pislogni mertem pár másodpercig.
- Csináljunk? – Ütköztem meg a többes számon. – Mi az, hogy mit csináljunk?
- Délután lesz a meccs és az edzés is, addig szabad vagyok. Gondoltam, ha már így alakult, csinálhatnánk valamit közösen.
- Benne vagyok – mosolyogtam rá, majd megvárva, míg végez az öltözködéssel, én is kértem egy pólót és egy bokszert. A kezeimben fogva a ruhadarabokat álltam a szekrénye tükrében nézve a pocakomat. – Bármi is lesz a terv a továbbiakban, haza kell ugranom valami rendes ruháért. Ebben nem mehetek haza, a tegnapi ruhám pedig nem jó semmire – kuncogtam. Felnevetett, majd közelebb jött és átölelte a derekamat. Mosolyogva adott egy puszit a homlokomra.
- Éhes vagy?
- Én vagy a babám – válaszoltam, mire arca elkomolyodott, de nem szólt semmit. – Valami rosszat mondtam? – kérdeztem értetlenül. Fogalmam nem volt mi rontotta el az eddigi jó kedvét. Felsóhajtottam.
- Azt mondtad a babád… - Itt egy pillanatra behunyta a szemeit, majd belenézett az enyémekbe. - De nem csak a tiéd.  – Határozott volt. Istenem! Miért? Ha legalább nem mutatna érdeklődést irántunk… Így még nehezebb, hogy látom, egyre kevésbé zavarja az a gondolat, hogy lesz egy kisbabája.
- Jelen állás szerint mégis csak úgy tűnik, hogy az enyém – válaszoltam mérgesen. A fene essen belé! Nem hiszem el, hogy képes még mindig az idegeimen táncolni. – Figyelj, mégis felveszem a tegnapi ruhám, s már megyek is. Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne… - Hátráltam el tőle. Furán éreztem magam meztelenül. Kiszolgáltatott voltam, s ezt eddig fel sem fogtam, mert elnyomta a boldogságom. Buta voltam és most megint visszatértem a valóságba, ahol Dávid még mindig nem szerelmes belém, a fiát pedig elutasítja, minden kis tette ellenére, ez az igazság.
- Már menni akarsz? – Hallottam picit ijedt hangját. – Nem úgy volt, hogy maradsz?
- Nem akarok gondot okozni, hiszen biztos nagyon sok a dolgod és az elintézni valód az utolsó napon -mondtam búsan, miközben a hülye ruhámat szedtem fel a földről, s a szakadt harisnyámat vizsgáltam.
- Mia nem kell, hogy elmenj! – Lépett közelebb hozzám. – Csinálok valami ennivalót és ennyi. Csak öt órakor lesz edzésem. Kérlek szépen, maradj! – Nézett le rám és szemei reménykedve csillogtak felém. Felsóhajtottam, majd lehajtott fejjel mérlegeltem még mennyit bír ki a szívem és a szervezetem ebből az egész katasztrófából. Talán már rég elege volt, csak képtelen voltam Dávidot figyelmen kívül hagyni. Pedig kellett volna. Ahogy a harc is helyénvalónak tűnt. Mindenesetre bólintottam, s az ő kényelmes ruháiba kezdtem el belebújni. - Rendben, akkor csinálok valami kaját – mosolyodott el halványan, majd lesietett a lépcsőn. Pár perc után a fürdőben, én is követtem őt. A konyhában állt és épp egy görögdinnyét szeletelt fel.
Leültem a pulthoz és csak bámultam őt.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.
- Én készítem a világ legjobb rántottáját – szólt, mire elnevettem magam.
- Ejha! Igazi konyhatudással rendelkezel. De mid van? Majd én segítek neked.
- Nem sok minden. – Nézett bele a hűtőbe. – Anyám szokott általában vásárolni, és főzni is egy személyben. Meg persze ő az, aki a ruháimat is rendben tarja. Kimossa, kivasalja, és szépen összehajtogatva visszaadja.  
- Sokat segít neked. – Mellé álltam és együtt néztük a hűtő tartalmát.
- Főzök neked. – Villantottam az ezer wattos mosolyom. – Már úgyis régen főztem akárkinek is, magamon kívül.
- Mia nem kell, mert…
- Nem gáz, ezekből a zöldségekből egy remek levest tudok összerakni. – Húztam odébb egy szószos üveget. – Úgy látom, van itt hús is, amit akár sütni is lehet. Persze ha ma edzésed és meccsed is van, akkor lehet valami könnyű kaja kéne, nem?
- Dehogy is. Szinte minden meccsem előtt az Mc Donaldban vagy a helyi sültkolbászosnál kajálunk Marcival – mondta csak úgy lazán, mire elnevettem magam. Cseppet sem látszott meg rajta az evés, hiszen annyira tökéletes és izmos volt. Egyszerűen imádtam. Úgy voltam vele, amíg Dávid a repülőjegyeket kutatja és az új csapatáról néz videókat, beszélget, egy jövőbeli csapattársával elkészítem az ennivalót.
Pucoltam a zöldségeket és sütöttem a húst, amihez zöldséges köretet csináltam. Nagyon reménykedtem, hogy Dávidnak tetszik majd a végeredmény.
- Mia el kell szaladnom valahova, de pár perc és jövök. – Vette a kabátját és adott egy puszit.
- Hova mész? Már mindjárt kész az ebéd.
- Nem leszek sokáig, csak akadt egy kis dolgom. Ígérem, sietek. – Nézett rám, majd kilépett az ajtón.

Dávid éppen időben ért haza, mert már kiraktam a két tányért és a gőzölgő leves is ott volt az asztal közepén.
- Hú de fantasztikus illatok vannak. – Lépett be kezében egy letakart tálcával.
- Mi ez? – kérdeztem érdeklődve.  
- Meglepetés és ez is – mondta és másik kezéből egy rózsa került elő. – A tiéd, amiért ilyen kedves vagy és főzöl nekem.
- Dávid én… - Néztem rá és szemeimet elfutották a könnyek. – Köszönöm, de még lehet, hogy nem is fog ízleni neked – nevettem fel, a könnyeimet visszanyelve.
- Ha csak fele ilyen jó lesz, mint amilyen az illata, már megérte.
- Édes vagy, de ezt vázába kell rakni. – Mutattam a virágra és Dávid pár pillanat alatt kerített egyet. Behelyeztem a virágot, majd enni kezdtünk. Végig a férfi arcát figyeltem és örömmel konstatáltam, hogy ízlik neki az étel. Szinte alig marad belőle, ami nagy büszkeséggel töltött el.
- Most pedig a desszert. – Állt fel és végre megtudtam mi van a tálcán. – Remélem, szereted, mert én imádom – szólt és mikor levette a papírt egy nagy adag Francia krémes tárulkozott a szemeim elé.
- Hű ezt én is imádom. – Csillantak fel a szemeim a sok édesség láttán.
- Örülök drága Mia. Mi lenne, ha befoglalnánk a kanapét és néznénk valami filmet? Még van három órám odaérni az edzésre.
- Csak akkor, ha én választhatok – nevettem fel, majd követve a tanácsát ültem le a kanapéra, a tányér sütimmel együtt. Dávid egy pokróccal tért mellém, miután megettem a finomságot, magához húzott és betakart mind a kettőnket. Mosolyogva bújtam közelebb hozzá. A film már nem is igazán izgatott.
- Mikor mész holnap? – Néztem fel rá.
- Fogalmam sincs, de jó lenne minél korábban ott lenni, hiszen még el kell foglalni a szállásomat és…
- Nincs lakásod? – vágtam közbe.
- Még nincs, de ez nem akadály, hiszen remek albérletek vannak Milanóban, és az egyik volt válogatott csapattársam is kint játszik. Vele is beszéltem és ő felajánlotta, hogy ha nagyon nem találok, oda is költözhetek hozzá. A szezon csak januárban kezdődik, szóval bőven van időm a beilleszkedésre. Karácsonykor pedig megígértem anyámnak, hogy hazajövök.
- Szóval akkor itt töltöd az ünnepeket? – Dobbant nagyot a szívem. – Mikor jössz vissza?
- Mia, még el sem mentem – nevetett.
- Jó persze, csak arra gondoltam, hogy eljöhetnél a céges buliba és…
- Mia kérlek, ne! – Állította le lelkesedésemet. – Nézd én… nem tudom mi lesz velem, de most a karrierem a legfontosabb.
- Persze, persze. – Sóhajtottam fel bánatosan, és éreztem, hogy elillan a tökéletes pillanat. – Nem vinnél haza?
- De, persze ha szeretnél menni. – Állt fel meg sem várva a válaszomat. Gyorsan felvettem a tegnap viselt ruhám és cipőm, majd kabátot vettünk és elindultunk a lakásom felé. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, ami zavart egy kicsit, de jobbnak láttam, ha csendben maradunk, mert nem akartam még rosszabb hangulatban elválni tőle.
- Akkor köszönöm a tegnapi és a mai napot. – Fordultam felé, ahogy megálltunk.
- Szeretnél eljönni az edzésemre? – kérdezte, hirtelen bedobva a témát. Egy másodpercre bambán néztem rá, majd válaszoltam.
- Nem, inkább nem…
- Akkor este a meccsen találkozunk – mondta, majd közelebb hajolt hozzám és forrón megcsókolt. Hirtelen el is felejtettem miről is beszélgettünk az előbb, majd észbe kaptam és felnevettem Dávid csalafintaságán.
- Nem győzhetsz meg egy csókkal – vigyorogtam rá, mire átfogta a derekamat és az ölébe húzott. – Dávid! – nevettem.
- Mia! – kuncogott, majd ismét megcsókolt. Felnyögtem a jóleső érzésről, ami a hasam aljában kezdett gyülekezni. Beletúrtam a hosszú hajába, s hozzápréseltem magam, már amennyire tudtam. – Ha most nem hagyjuk abba, akkor nem kezeskedem a folytatásért – morogta a nyakamba, miközben az egyik kezével tartott, a másikkal már a szoknyámat tűrte fel. Felsóhajtottam, mikor becsúsztatta a bugyim alá az egyik ujját és körkörös mozdulatokkal kezdett el ingerelni. Alig kaptam levegőt, nem érdekelt sem a hely, sem az idő. Csak az érzések voltak fontosak. Kapkodó mozdulatokkal bújtattam ki a farkát a gatyájából, s pár pillanattal később már arra ereszkedtem rá. Az érzéstől belenyögtem a csókunkba. – Mia – motyogta újra és újra, mire még gyorsabban kezdtem mozogni rajta, a szemeim előtt nem lebegett más csak a kielégülés, még utoljára Dáviddal, s mikor mind a ketten elértük lassított a csókunkon, a derekamat simogatta, majd a hasamat.
- Szeretném, ha szeretnél – suttogtam, majd adtam neki egy arcra puszit és kinyitva a sofőr felőli ajtót kiszálltam a kocsiból. Vissza sem fordulva siettem be a lakásomba, sós könnyeim az arcomat kenték össze, míg a bugyimat Dávid ondója. Nevetséges vagyok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hope Land of Grafic