9. fejezet - Csendben

9. fejezet

Csendben

Miután Dávid ennyire szépen lelépett a szüleimtől, én sem akartam tovább ott tartózkodni, nem bírtam volna még többet magyarázkodni, így hazasétáltam, majd elnyújtóztam egy kádforró vízben. Rosszul éreztem magam, fáradt voltam, egyszerűen csak szerettem volna öntudatlanul heverni, míg jobban nem érzem magam. Persze ez sem sikerülhetett, hiszen az agyamat elég nehéz volt kikapcsolnom… Minduntalan Dávid és a mocskos megjegyzése járt a fejemben. Nem tudtam elképzelni, hogy valaki így nevezzen egy gyereket, lehet az a sajátja, vagy bárkié… Undorító.

Tudtam, ha most nem lennék várandós, leinnám magam a sárga földig, míg kábultan nem nézek a világra, örömömben. De ez nem volt lehetőség, így Beyonce Listen című számával próbáltam együtt érezni, ami nem esett nehezemre, így párszor újrahallgattam, s elkezdtem énekelni, nem mondom, hogy jó hangom van, de ha nem hallja senki, elmegy.

Lehunyt szemekkel sírtam, miközben egyre hangosabban kornyikáltam, míg el nem kezdett csörögni a telefonom. Felsóhajtottam, majd megtörölve a kezemet, felvettem.

- Mondd, ne kímélj! – morogtam.

- Szedd már össze magad! Nem is ismered, kedvelheted, de mit érsz el vele? Egy barom, aki soha nem akar gyereket, a tiedet sem, téged csak dugni szeret. Pont – sóhajtott. – Mellesleg van egy rossz hírem: nem tudok elmenni veled a holnapi meccsre, sajnálom. Kami lázas volt egész nap, ügyeleten is voltunk, szóval esélytelen, bocsi.

- A kurva életbe! – szitkozódtam. – Persze, rendben, puszilom a drágaságom, amint lehet megyek és meglátogatom. Lehet a meccs helyett inkább oda kellene mennem…

- Menj el egyedül! – kiáltott fel Réka. Szem forgatva szálltam ki a kádból, kihangosítottam őt, így hallottam, miközben törülköztem és felöltőztem. – Biztos örülne, utána kettesben lehetnétek. Egy jó szex, ennyit megér, nem?

- Te hülye vagy! Az előbb mondtad, hogy felejtsem el – sóhajtottam. – Majd átgondolom. Puszilom Kamit, s jobbulást a pici lánynak! Szeretem!

- Én is szeretlek! – nevetett, majd lerakta. Fejemet rázva kuncogtam, majd rám tört újra a magány érzése: Dávid soha nem lesz velem és a babánkkal. De mégis miért izgatom én ezen magam? Nem érdemel meg minket! Egy nagyképű rohadék, akinek a szíve kőből van és csak a farka vezérli és azzal rohadt édes mosolyával összetöri a lányok szívét. Miért nem tudom utálni? Sokkal egyszerűbb lenne minden.

Reggel kikászálódtam az ágyból és próbáltam elfoglalni magam takarítással, és némi munkával. Feladtam egy hirdetést az asszisztensi állásra, majd átnéztem a rendeléseket is. Ősz van, lassan jönnek az ünnepek, így több ember fog minket keresni, mind a wellness részleget, mint a termékeinket, valamint szolgáltatásainkat. Erre pedig fel kellett készülnöm, hiszen pontos és megbízható munkaerő kellett, valamint elég alapanyag.

Már öt óra körül járt és még mindig nem tudtam eldönteni menjek- e vagy maradjak a seggemen. A jegyeket néztem és a szívem ott lett volna a lelátón, de az agyam tudta, hogy csak fájdalmat okoznék magamnak.

- Rohadtul utálom az egészet!  - kiabáltam el magam. Komolyan úgy éreztem, hogy menten felrobbanok. Mígnem ábrándozásomból az ajtócsengő sipákoló hangja riasztott fel és mikor kinyitottam, Tamást láttam magam előtt. Már csak ez hiányzott…

- Szia drága Mia – köszönt kedvesen és egy aranyos virágcsokrot nyomott a kezembe.

- Tamás, te meg… - Istenem, most segíts rajtam! - Mit keresel itt? – kérdeztem és a hangomból csodálkozás hallatszott ki. 

- Gondoltam megnézem, mi van veled.

- Igazán kedves vagy, de nem kellett volna fáradnod, bár a virág csodaszép köszönöm. – Kerítettem egy vázát és mikor visszaértem Tamás épp a jegyeket forgatta a kezében.

- Nem is mondtad, hogy mész…

- Mert nem megyek, és már ne haragudj, de miért kéne neked minden lépésemről beszámolnom?

- Jó hát… mindegy. Hogy sikerült az estély? – kérdezte, miközben kényelmesen elterült a kanapémon.

- Jól… - mosolyodtam el mikor eszembe jutott a remek éjszaka, bár tudtam Tamás nem erre gondol. – A beszédem aratott és olyan sok pozitív visszajelzést kaptam. Igazán – haboztam. - Remek este volt.

- Mellesleg mindjárt kezdődik a meccs… Nem indulsz?

- Az előbb mondtam, hogy nem megyek, mert nincs kivel – fújtam ki a levegőt bánatosan és elmeséltem neki, hogy eredetileg Rékával mentem volna, de közbe jött neki valami.

- Na és kitől kaptad a jegyeket?

- Egy barátomtól…. Ő is ott volt az estélyen és lehet a termékeinket fogják reklámozni, bár ez még nem biztos – mondtam, de próbáltam kerülni a pillantását. Hazudtam, de mégis mit tehettem volna? Nem mondhattam a szemébe, hogy az egyik focista a gyerekem apja, s utálja őt?

- Elmegyek veled. – Állt fel. – Kapd fel a kabátod és menjünk.

- Alig van időnk.

- Ugyan már Mia az egyik kedvenc csapatomról van szó, és ez egy kurva nagy meccs.

- Akkor menj egyedül – csattantam fel mérgesen.

- Mia, ezeket neked szánták… és kérlek gyere már el velem. Kérlek. – Lépett közel hozzám és mikor a szikrázó kék szemeibe néztem a számon kiszaladt az igen szó, és innentől kezdve már nem volt megállás. Gyorsan átöltöztem és bepattantam Tamás autójába.

- Na és milyen a meló? – érdeklődtem.

- Semmi… sok a szülő nő és a terhes anya. Te hogy vagy? – Nézett rám komolyan.

- Jól, bár eléggé sokszor vannak rosszulléteim.

- Vigyáznod kell magadra és kevesebbet idegeskedned – fogta meg a kezem. Szerencsére még időbe odaértünk a kezdő sípszóra és próbáltam az érzelmeimet eltitkolni mikor Dávidot láttam játszani. Tamás hihetetlenül tájékozott volt a két csapatból. Elmondta az összeállításokat, az eredményeket és még a játékosokról is volt egy - két infója.

- Csinálunk egy képet? – Vette elő a telefonját majd lőtt rólunk egy szelfit, amit felrakott az Instagrammra és bejelölt rajta.

Az első félidőben nem sok esemény történt, de lehetett érezni, hogy ez tényleg egy nagy meccs, hiszen a hangulat eléggé parazsas volt. A játékosok szapultál és rugdosták egymást. A lelátón hőzöngött a tömeg, olyan feszült volt mindenki, hogy egy köhintés is elég lett volna egy verekedéshez.

- Nem valami szép a játék – jegyezte meg Tamás. A félidő közepén a játékosok lementem és az emberek sörért és rágcsálni valóért indultak a büfébe.

- Nem kérsz valamit? – Állt fel Tamás.

- Egy üveg víz jól esne… köszönöm – mondtam és ő ott hagyott egyedül. A telefonommal voltam elfoglalva mikor megláttam, hogy Dávid áll a pálya szélén és tekintetével a közönséget pásztázza, mikor rám esett a pillantása odakiabált nekem.

- Mia, gyere ide! – kiabálva integetett nekem és odament a korláthoz majd én is így tettem.

- Szia Dávid. – Fogtam meg a kezét és jól esett érezni a bőrét és a férfias illatát.

- Reméltem, hogy eljössz – hallottam megnyugtató hangját. – Kivel jöttél?

- Én csak… - fordultam meg és Tamást láttam kezében egy dobozos üdítővel és egy pohár sörrel. – Vele.

- Igazán? – Nézett rá Dávid és a tekintete szinte villámokat szórt Tamás felé. – Ő a pasid?

- Nem… ő csak… egy… régi ismerősöm.

- Aha… azért fényképezkedtél vele az előbb…

- Ugyan már Dávid, csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem és jól esett látni mennyire ideges, hogy más férfi oldalán lát.

- Féltékeny, én? – Próbálta elnevetni a dolgot. – Ugyan már, Mia. Mellesleg, hogy tetszik a játékom?

- Fantasztikus vagy… csak vigyázz magadra, nehogy megsérülj – aggodalmaskodtam és a hajamat tekergettem, mint valami tini.

- Mindig a legjobbakat kaszálják folyton, de most mennem kell – mosolygott, majd elkezdett hátrafelé futni.

- Sok sikert és vigyázz a lábadra!

- Azon leszek – küldött felém egy mosolyt és én visszaültem Tamás mellé, aki értetlenül nézett rám.

- Ő…. Szóval Mia…

- Tőle kaptam a jegyeket – mondtam gyorsan és reméltem nem jön rá semmire.

- Nekem eléggé másnak tűnt, tudod egy szponzorra nem szoktál ennyire… vágyakozva nézni.

- Tamás mégis mi a fenéről beszélsz? – emeltem fel a hangom és reméltem, ezzel elértem az, hogy abbahagyja ezt a gondolatmenetet.

- Mia, már eléggé régóta ismerlek és tudom mikor mire mi a reakciód…. Tetszik neked ez a férfi.

- Egyáltalán nem tetszik – vágtam rá és egy nagyot kortyoltam a vizemből, próbáltam ezzel is elütni az időt, hogy bármit is mondanom kelljen neki. Hála az égnek, békén hagyott és a továbbiakban a meccsre fókuszált.

A második félidő utolsó perceiben Dávid kiharcolt egy büntetőt, így ő állhatott a labda mögött. A stadionban szinte tapintani lehetett a feszültséget, mikor elhelyezte középre a labdát. Csak ő és a kapus egymással szemben. Nagyon szorítottam neki, hogy sikerüljön és mikor elrúgta a labdát az a hálóba kötött ki. Mindenki ordítozott és kiabált, én pedig nagyon büszke voltam rá. A mérkőzés eredménye végül 1-0 lett Dávid góljával. Örültem a végeredménynek.

Már az autóban ültünk mikor Tamás váratlanul megszólalt: - Mia ugye nem Dávid a gyereked apja? – kérdezte, szigorú tekintete vérfagyasztó volt, így még megszólalni sem tudtam. Azt hiszem felesleges tagadnom a nyilvánvalót. Dávid ki fog nyírni, ha ezt megtudja…