14. fejezet - Faroksimogatás mesterfokon

Sziasztok!

Először is elnézést kérünk, vagyis inkább én - Vivi -, a sok sok idő miatt, amíg nem tettünk fel részt, de kicsit nehéz írni, ha nincs gépem, csak hétvégén anyuéknál. Mindenesetre, elnézést mindenkitől és nagyon köszönjük a kommenteket! 

Másodszor pedig kellemes húsvéti ünnepeket minden kedves olvasónknak! :) 

Vivi&Andrea 

14. fejezet

Faroksimogatás mesterfokon

Elmosolyodtam az ajándék láttán és újra átolvastam a levelet. Egy kicsit tehetetlen voltam, hiszen szívem szerint elmentem volna a buliba, de ésszel már felfogtam, hogy ennek semmi értelme nem lenne. Talán csak annyiból jönnék ki jól, hogy a Dávid iránti hatalmas vágyam egy kicsit csillapodna, ha megkapnám őt, de utána csak szenvednék. Nem tehetem magam tönkre, hiszen ha én rosszul érzem magam valószínűleg a babám is…

Kezembe fogtam a piros - fekete kövekből kirakott vastag arany karkötőt. El kellett ismernem Dávidnak remek ízlése volt, tudta mi kell a nőknek. Kivettem a gyümölcsöt is és beraktam a hűtőbe. Úgy gondoltam majd elhívom Rékát és megesszük együtt. Amint ezen méláztam, csöngettek, én pedig, a levelemmel a kezemben, ajtót nyitottam: Réka állt előttem vigyorogva. Furcsálltam, hogy itt találom, hiszen most váltunk el, ezt szóvá is tettem, mire elmagyarázta, hogy a keresztlányom egyik játék kiskutyája benne maradt a táskámban.

Miközben ezt kerestem Réka szemügyre vette a nem rég érkezett csomagot, majd a levéllel együtt fordult felém.

- Elmész? – kérdezte érdeklődve. A hangja kedves volt és előítéletektől mentes, mégsem tudtam elvonatkoztatni attól, vajon mi járhat a fejében… Hiszen Dávid volt a szerelmem, a kisbabám édesapja, na meg egy igazi faszkalap is, de nemrég Tamással, az exemmel szexeltem. Ez igazán jeles pályakép, mondhatom. Ez az Mia, mindent elértél az életben, amit akartál!

- Nem tudom. – Néztem rá tanácstalanul, miközben végre a kezeim között éreztem az apró játékállatot. – Szerinted mit kéne tennem?

- Nem tudom Mia, de talán jobb lenne, ha elmennél – mondta és a válasza nagyon meglepett. Réka mindig is ellene volt a Dáviddal való találkáimnak, nem értem mi ez a nagy fordulat. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, ezért magyarázatba fogott. - Azért mondom ezt, mert mint írta, ez lesz a búcsú bulija. Valószínűleg ha jönne is ezek után Magyarországra csak nagyon ritkán és akkor sem biztos, hogy hozzád fogja vezetni az első útja, hiszen gondolom neki is van családja - mélyet sóhajtott, majd folytatta. - Mia ha most nem veszel részt ezen a bulin akkor magadat fogod hibáztatni, hiszen kihagytad a lehetőséget, hogy még utoljára a közelében lehess. Ismerlek már és tudom, hogy ezen agyalnál egy csomó ideig.

- Eljössz velem? – Pillantottam fel rá reménykedve.

- Talán, beszélek erről Zsolttal, aztán meglátjuk.

- Nyugodtan elhívhatod, hátha kevésbé lesz féltékeny – kuncogtam, majd megöleltem Rékát, aki felnevetett a hülyeségemen.

- Jó, de még nem ígérek semmit, és amúgy is addig van még pár nap.

- Igen, sajnos túl sok is. – Szomorodtam el mikor tudatosult bennem, hogy még csak a hét elején járunk.  Réka bátorítólag még egyszer megölelt, majd a kezeim közül kikapva a játékot húzta el a csíkot.

A heti munka jól ment és örültem, hogy egyre több támogatót sikerül találnom a közeledő karácsonyi céges vacsorához. Szerettem felkutatni az új embereket és elmagyarázni miért is jók a mi termékeink. Hiába, imádtam a munkámat, de azért a fejemben minden nap ott motoszkált a szombati buli. Tudtam előbb- utóbb jelentkeznem kell Dávidnál, de féltem felhívni. Rettegtem attól, hogy hallanom kell az erős, férfias hangját, amitől két perc alatt képes voltam megnyugodni.

Csak bámultam a telefonomon a nevét és idegesen járkáltam fel- s alá az irodámban. Nagy nehezen mégis rávettem magam a hívásra és lélegzet visszafojtva vártam, mikor szól bele a telefonba.

- Igen? – Hallottam hangját a vonal végén, szívem pedig őrült módon kezdett verni. Istenem, de hiányzik ez a férfi! Legszívesebben megkérdezném, hol van most és autóba pattannék, majd meg sem állnék az ágyáig.

- Szia. Mia vagyok – válaszoltam neki és reméltem nem hallja mennyire remek a hangom. Izgultam, hogy ma mégis miként fog reagálni a hívásomra, hiszen nála soha nem lehetett tudni mit gondol. Dávid kész rejtély volt, a maga gyönyörű módján.

- Mia. Hogy vagy? – kérdezte édesen. Legszívesebben felsóhajtottam volna a megkönnyebbüléstől, hogy érdeklem, aztán rájöttem: csakis én, s nem mi.

- Köszönöm megvagyok, a rosszullétek elmúltak, tele vagyok energiával és mindent szívesen megeszek. Azt hiszem a gyerekünk imádni fogja az ázsiai kaját, mert elég sokszor kívánom – kezdtem el rizsázni,  pedig tudtam, hogy ez aztán tényleg nem érdekli. A baba nem. – Bocsánat.  Már felakartalak hívni, hogy megköszönjem az ajándékodat. Igazán kedves volt tőled.

- Tetszett? – Szólt reményteljes hangon. Fulladna bele egy kancsó vízbe! Miért érdekli? Hiszen vagy milliószor taposott át rajtam és a gyerekén!

- Igen, a dinnye is nagyon finom volt. Elvittem Rékáékhoz még tegnap este és ott elfogyasztottuk az egészet – kuncogtam bele a telefonba, mikor eszembe jutott Kamilla mennyire édes fejet vágott csupa dinnyés képpel. – A karkötő is nagyon szép. Most is rajtam van.

- Akkor jó. – Könnyebbült meg. Elmosolyodtam. Kedves volt tőle, hogy így utoljára gondolt rám. – Figyelj csak Mia, nem tudom pontosan miért hívtál, de remélem, köze van a bulimhoz… Szeretném, ha eljönnél és bemutathatnálak a haverjaimnak.

- Alapvetően tényleg ezért kerestelek, de most hogy mondod, már nem vagyok benne biztos, hiszen mindenki tudni fogja, hogy egy várandós nő mit keres ott, veled.

- Drágám, senki nem fog ezzel törődni. Csak az érdekli őket, hogy végre megismerjenek.

- Nem vagyok ribanc – morogtam. – Kurvára nem akarom, hogy ezt gondolják rólam a csapattársaid.

- Senki sem fogja ezt hinni, bébi. A címet elküldöm SMS-ben, mert most rohannom kell, viszont szeretném, ha ezeket a baromságokat kivernéd a fejedből és eljönnél.  Csókollak Mia. – Ezzel a végszóval nyomta ki a telefont, mire tanácstalanul sóhajtottam fel. Most meg mihez kezdjek? Eddig alig vártam a bulit, a kielégülés gondolata hajtott, de most nem vagyok biztos semmiben. Dávid megadhatná még egyszer utoljára, amit magamnak nem tudok, viszont újra összetörné a szívemet. Megérné? Határozottan kétségeim vannak, de már nem fogok visszakozni. Réka is jó ötletnek gondolja, valamint Zsolti elvállalta Kami pesztrálását arra az estére, így visszafogva a férfiösztöneit, elengedte a drága feleségét velem.

Miután megkaptam az utasításokat Dávidtól, hogy hova és mikor kellene érkeznünk, jobbnak láttam készülődni. Erre az alkalomra elmentem Rékával és az egyik régi barátnőmmel, Tamarával, vásárolni. A helyzet egyszerű volt: kellett egy csinos ruha, ami nem takarja el a pocakomat, de mégsem úgy nézek ki benne, mint aki felzabálta az összes mikulás csokit karácsonykor. Jó, már megint hülyeségeket fantáziálok, mindenesetre egy fekete színű, pánt nélküli koktélruhát vásároltam, egy piros magas sarkúval és ugyanilyen színű kis táskával. Szerintem és barátnőm szerint is, jól állt, kiemelte a melleimet, amik így elég jól néztek ki.

- Nekem bezzeg nem nőttek meg ilyen nagyra, mikor terhes voltam – kuncogott, majd nyújtva a kezét közeledett felém.

- Na, azt már nem! Nem fogod meg őket! – nevettem, s mit sem törődve vele, hátat fordítottam neki. – Készen vagyok, szóval húzzunk, mert elkésünk – vigyorogtam a cipőmre nézve. Hallottam, hogy Réka fújtat mögöttem, majd belém karolva húztam ki a lakásomból.

A kocsimban ülve, Réka vezetett, mert annyira izgultam, hogy rám tört a hányinger. Fúj! Nem is tudom, mikor lettem ilyen, mégis paráztam, hogy Dávid mennyire lesz elfogadó velem szemben.

- Ez az? – tettem fel a kérdést, mikor Réka megállította az autót.

- Igen, na, készen állsz? – Pásztázta arcomat barátnőm, mire én bólintottam. Eléggé elszánt voltam és tudtam mit akarok: Dávidot!  Beléptünk a terembe, ahol egy menő DJ szolgáltatta a jobbnál jobb zenéket, engem mégsem ez érdekelt, hanem Dávid, egyből őt kerestem a teremben, miközben hagytam magam vezetni a bárpult felé. Ott megálltam, majd továbbpásztáztam a helységet, s mikor megláttam a szerelmemet, a haverjai társaságában, elmosolyodtam.

- Bassus ezek fele fiatalabb, mint mi – suttogott a fülembe Réka.

- Tudom, utána néztem a csapatnak és csak Dávid volt harmincon felüli. Azért is szeretik ennyire, mert tanulhatnak tőle és tisztelik is, amit a fociban elért. Egy csomószor megkapta az Év Legjobb Focistájának járó díjat is – meséltem Rékának, ahogy egyre közeledtünk a fiú csapat felé. Dávid szerencsére észrevett, majd elindult felénk. Édes mosolyát ránk villantotta, amitől alhas tájékon megmozdult valami. Imádtam mikor így mosolygott. Nagyon csinos volt a sötétkék ingében és fekete farmerben.

- Jó estét hölgyeim – üdvözölt minket kedvesen és adott két puszit Rékának, s nekem is. Megéreztem a saját márkás parfümünket és büszkeséggel töltötte el a szívem, mert tudtam valahányszor a kezébe veszi azt az üvegcsét, rám gondol. - Nagyon csinosak vagytok. – Nézett végig rajtunk, mire mind a ketten elnevettük magunkat Rékával. – Mit isztok?

- Nekem egy narancslé is megteszi – válaszoltam gyorsan, barátnőm pedig egy pohár vörösbort kért, majd Dávid pár perc múlva kezében a két pohár itallal tért vissza asztalunkhoz. Megköszöntük, majd Dávid átkarolva a derekamat közelebb húzott magához. A mosolyom kiszélesedett, miközben a hasam bukfenceket vetett örömében. Jólesően simultam hozzá, miközben arról beszélgettek Rékával, hogy holnap lesz a búcsú meccse, s nem mennénk e el rá, amire a barátnőm gondolkodás nélkül mondott igent, meg sem várva az én válaszomat. Felhúzott szemöldökkel vártam a magyarázatát, miért is változott meg a férfivel szembeni magatartása, de ő csak édesen mosolygott.

A traccspartinkat, Dávid egyik haverja zavarta meg, ugyanis csatlakozva hozzánk, bemutatkozott, majd Rékát félre is vonta beszélgetni, miközben rákacsintott a barátjára.

- Eljössz velem táncolni? – kérdezte vigyorogva. Bólintottam, majd hagytam magam a táncparkettre vezetni.

Csak táncoltunk, mikor az egyik kedvenc zeném csendült fel. Imádtam ezt a számot, így elővettem a legcsábítóbb mozgásomat, amit szerencsére Dávid azzal jutalmazott, hogy szorosabban húzott magához.

- Jól vagy? – érdeklődött kedvesen, a fülembe suttogva. A lehelete simogatta a nyakamat, amitől megborzongtam. Az érzékszerveim tótágast álltak, alig vártam, hogy kettesben legyünk a továbbiakban.  

- Igen, minden rendben van szerencsére. Megy a meló és…

- A baba?  - tettre fel a kérdést, amin egy kicsit meglepődtem.

- Ő is jól van. Voltam Tamásnál és mindent rendben talált.

- Tényleg muszáj pont hozzá járnod? – kérdezte morogva. Na, ne már! Nem hiszem el, hogy megint ezzel jön!

- Dávid, kérlek.

- Jó – motyogta, majd megpörgetett, s maga elé állított. – Remélem rendes veled.

- Hidd el, jól bánik velem. Tudod, talán el kellene gondolkoznom rajta, hogy milyen lenne újra vele – mondtam ki, ami éppen az eszembe jutott, de Dávid arcára nézve, igazán kár volt. Tudtam, hogy butaság volt, hiszen nem vele kellett volna ezt megbeszélnem, viszont szerettem volna, ha tud a terveimről.

- Lefeküdtél vele? Megdugott? – kérdezte idegesen, amitől egy pillanatra lesütöttem a szemeimet. – Komolyan, Mia? Miért?

- Semmi közöd hozzá! Neked csak én kellek! Tele van a tököm a hülyeségeiddel, mindig teszünk egy lépést előre, majd kettőt hátra, lassan négy hónapos terhes vagyok, te pedig soha nem fogod megemészteni, hogy lesz egy kisbabánk! Tamás itt lenne mellettem, szerelmes belém, s segítene, amiben csak tud. Az állandó szex sem hátrány…

- Fogd be, Mia! Istenemre mondom, csak maradj csendben, mert nem tudom, mit teszek veled… - suttogta fojtottan, majd megragadva a kezemet, kezdett el húzni Réka felé. – Figyeljetek, ha nem gond, akkor most mi lelépnénk. – Rontott rá a két beszélgető barátunkra. - Holnap találkozunk öregem. – Fogott Marcival kezet, s intett a barátnőmnek is, miközben próbált maga előtt kituszkolni a helységből.

- Várjatok már egy percet! – kiáltott utánunk Réka, így Dávid kénytelen volt megállni. Visszafordultunk felé, ami elég nagy kár volt, hiszen a barátnőm nem tűnt túl lelkesnek a férfi viselkedését illetően.

- Dávid, had készítsek rólatok egy közös képet! -  Lépett a társasághoz egy velem egyidős férfi, aki már kattintgatta is a gépét, majd mosolyogva köszönte meg. Talán a party fotósa volt, mindenesetre Dávid nem is foglalkozott vele igazán.

- Mia, tényleg szeretnél elmenni? – kérdezte Réka aggódva.

- Nincs semmi gond – vágta rá Dávid, mire én csak megforgattam a szemeimet. Nem féltem tőle, inkább felizgatott, hogy a maga ősemberi módján akart engem irányítani. Persze egy faszkalap volt, sőt… De ezen felül semmi mást nem akartam, csak vele szexelni.

- Minden a legnagyobb rendben, remélem nem gond, ha taxival kell hazamenned – mosolyogtam rá, mire legyintett, majd elmosolyodva sétált vissza Marcihoz.

- Dávid! Haver, gyere már vissza, beszéljünk egy kicsit – szólította meg az egyik srác. Persze szerelmem csak morgott valami választ, de azért átölelve a derekamat indult az említett ember asztalához.

A bemutatásom után, ittak még három kupica vodkát, majd Dávid édesen mosolyogva hajolt hozzám és csókolt meg.

- Sajnálom, ha megijesztettelek, ne haragudj – suttogta a fülembe, miközben hátulról átölelt.

- Semmi baj – mosolyogtam. – De igazán leléphetnénk már innen – nevettem, majd hátra csúsztattam a kezemet, s éppen csak észrevehetően dörzsöltem a tenyeremet a farkának, ami abban a pillanatban el is kezdett megkeményedni.

A kezeit a hasamra csúsztatva kezdte el simogatni a pocakomat, talán önkéntelenül, mégis az egész asztaltársaságnak feltűnt a mozdulat. Vigyorogva figyelték az összes apró rezdülésünket, így könnyen leszűrtem, hogy próbálják összetenni a képet, vajon mi is van kettőnk között.

Felmosolyogtam a kedvenc férfira az életemben, majd megfordultam az ölelésében és átölelve a nyakát lehúztam magamhoz egy csókra. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, mikor ajkaink összeértek, már el is húzódtam volna, amikor aprót beleharapott az ajkamba, s jobban odapréseltem magam hozzá. Ajkaim szétnyíltak, majd örömmel fogadták a nyelve kényeztetését. Az összes porcikám beleremegett a csókjába, amikor elhúzódott, mindenki őrjöngve kántálta, a teremben, Dávid nevét. Felnevettem a nagy figyelem láttán, majd adtam még egy puszit az ajkaira, s rámosolyogtam.

- Ideje indulni – jelentettem ki.

- Benne vagyok, Bébi. – Bólintott, majd a derekamra csúsztatva a kezét, kísért ki a teremből. Vággyal és ígéretekkel lépkedtem ki mellette. Alig vártam, hogy lekerüljön rólam a fekete csipkés bugyim.