2016. október 29., szombat

8. fejezet - Kis piszok

8. fejezet

Kis piszok


Este hét előtt már eléggé ideges voltam ahhoz, hogy minden pillanatban a mosdó felé vegyem az irányt, annyira kavargott a gyomrom. Mégis próbáltam magam fegyelmezni és csak pozitív dolgokon gondolkozni. Persze nem ment, rettegtem, hogy ennél is rosszabb lesz a vacsora után, minden. Olyan érzésem volt, mintha egy repülőről akarnának kilökni, ejtőernyő nélkül, én pedig nem tudok mit tenni, kiugrom.  Ez az érzés még akkor is jelen volt az egész testemben, mikor meghallottam Dávid kocsijának hangját. Gyorsan belenéztem a mellettem lévő ablaküvegek sokaságába, érdekelt mégis mennyire látszódik az idegesség rajtam, de csak a mosolyom tűnt hamisnak, zöld kötött pulcsim, a fehér sálammal jól mutatott, valamint a fekete farmer, magas sarkú csizmával kiemelte formás lábaimat, így elégedetten fordultam a férfi felé.
Beszállva mellé a kocsiba, halványan elmosolyodtam, ma talán először igazi volt, mégsem mertem örülni, a rossz érzés a gyomromban nem múlt el, s a férfi összeszorított ajkai sem arra utaltak, hogy jó kedve lenne. Felsóhajtottam, majd minden maradék méltóságomat sutba vágva odahajoltam hozzá és adtam az arcára egy puszit.
- Milyen volt az edzés? - érdeklődtem. Próbáltam olyan témával előhozakodni, ami nem érint mind a kettőnket kínosan. Nem volt sok, így a munka mellett tettem le a szavazatom. Abból azért nem lehet baj, még köztünk sem, nem?
- Jó, csak kicsit fárasztó, tudod, eléggé fontos lenne holnap, hogy gólt rúgjak, hiszen az egyik nagy rivális csapat ellen lépünk pályára.
- Mi a mez számod? – kérdeztem, teljes testemmel felé fordulva. Érdekelt mivel tölti a napjait, mi az ami mindennél fontosabb és szereti csinálni. Fontosnak tartottam, hogy megtudjam mi miatt mondd le a gyermekünkről.
- Természetesen a tízes. A legjobb - mosolyodott el én pedig kicsit büszke voltam magamra, hogy egy ilyen pasi mellett ülök, aki nem csak, hogy szexi de még tehetséges is. - Láttál már játszani?
- Csak egy kicsit, nem igazán nézek televíziót és a foci pedig nem az én sportom. A múltkori is véletlen volt.
- Szeretnéd látni ahogy focizom? - tette fel a kérdést és szinte majd kiugrott a szívem a helyéről. A válaszom helyeslő volt, tényleg nagyon érdekelt mennyire ügyes és miért is rajong ennyire ezért a játékért. Leállította a motort, leparkolt a megadott címen, a belvárosban, tőlem nem messze, majd kiszállva felém nyújtott két jegyet, a holnapi meccsére.
- Ha van kedved eljöhetnél… Azt hozol magaddal, akit akarsz.
- De miért? Komolyan Dávid kezdem magam hülyén érezni. Ne sértődj meg, de eddig látni sem akartál. Oké, lefeküdtünk egymással az éjjel, viszont felesleges úgy tenned, mintha érdekelnélek.
- Nem akarok gyereket – rántotta meg a vállát. Mintha ez ilyen egyszerű lenne. Ha nem akar, nem lesz. Ha hercegnő akarok lenni, az leszek. Ha álomesküvőt akar, beadom az igényem… Jó vicc.
- Hagyjuk, már belefáradtam. Köszönöm a jegyeket. – mosolyogtam, teljes szívemből. Tudtam, hogy ez nem egy szerelmi vallomás, de jól eset a bugyuta szívemnek. Ő is elmosolyodott, látva mennyire boldoggá tett ezzel az apró gesztussal. Mire közelebb léptem hozzá és átöleltem. Nem tudtam, hogy megtehetem e, de nem is érdekelt, akkor, abban a pillanatban jól eset, s kicsit megnyugtatott. Felnéztem csodaszép barna szemeibe, ő pedig lehajolva hozzám, lágyan az ajkaimra helyezte az övét. Azonnal lecsukódtak a szemeim, s elvesztem a pillanatban. Kellemes őszi idő volt, a napsugarak melengették a hátamat, miközben Dávid ujjai bekúsztak a pulcsim alá és ott simogatták a bőrömet. Jólesően belemosolyogtam a csókunkba, mire felnevetett, majd elhajolt tőlem. Hátrébb léptem, meghagyva a kellő távolságot kettőnk között.
- Mennünk kéne – húztam el a számat, ő pedig még hangosabban kezdett el nevetni. Felnéztem rá, ő pedig nem csinált semmit csak továbbra is hahotázott. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, ezért befejezte. Még adott egy gyors csókot, majd beléptünk a lakóházba, s felsétáltunk anyuék emeletére. Ők már az ajtó előtt állva vártak ránk, nekem pedig újra előjött az idegességem.
Anya gyorsan a nyakamba ugrott, majd bemutatkozott Dávidnak, aki szintén így tett. Szegényen láttam, hogy eléggé ideges. Főleg mikor szembe találta magát apámmal, miután felismerte Dávidot csak állt megkövülten az ajtóba és szinte meg sem tudott szólalni.
- Apa ő itt... - kezdtem a bemutatást, de közbevágott. Tudtam, hogy ismeri, mégsem akartam hangoztatni, hogy híresebb, mint egy átlag férfi.
- Nagypál Dávid - mondta apu és láttam, hogy nem is hiszi el ki lépett be a lakásába. Bemutatkozott, majd kézfogással elintézték az egész szituációt, hogy mégis csak egy focista lesz az unokája apja.
- Jó estét - üdvözölte Dávid is, majd miután lefutottuk a tiszteletköröket beléptünk az ebédlőbe és mindenki helyet foglalt. Apám és Dávid végig a fociról beszélgettek és kezdtem azt érezni, hogy sínen vagyunk, ám mikor már minden tökéletesnek tűnt volna, anyám ezt kérdezte:
- Na és a te szüleid tudnak már a babáról? Jó lenne őket is megismerni, nem? Ha gondoljátok, nagyon szívesen vendégül látnánk őket hétvégére, hogy megismerje egymást a két család.
- Szerintem erre nem lesz szükség - hallottam meg mély hangját és láttam rajta, hogy a jókedve elillant, helyette idegesség és feszengés vette át a helyét.
- Mégis miért? - akadékoskodott anyám. Itt már muszáj volt közbeszólnom nekem is, nem akartam botrányt a mai este. Eddig egész jó volt, s a hangulatom is helyrebillent.
- Anya Dávid és én… szóval mi nem vagyunk együtt vagy ilyesmi, semmi szükség erre a családi hepajra.
- Ezt mégis hogy érted? - tette fel apám a legrosszabb kérdést és éreztem, hogy eljött az amire a legkevésbé sem vágytam. El kellett nekik magyaráznom, hogy nem jelent semmit a mai este, csak azért jöttünk el erre a vacsorára, hogy megnyugodjanak, megismerjék Dávidot, s tudják, hogy kereshetem, ha kell, bár ebben én sem voltam teljesen biztos. Hiszen ha meghallotta a baba szót, sikító frász jött rá.
- Uram én és a lánya nem vagyunk egy pár és mivel nem terveztem ezt a gyereket ezért nem gondolom, hogy a szüleimnek bármit is kéne erről a kalandról tudniuk.
- Kalandról? - emelte fel apám a hangját. - Mégis mit képzelsz fiacskám, hogy a lányom csak egy kaland volt? Mia igenis egy rendes lány és megérdemli, hogy kiállj mellette, ahogy az unokám is! Lehet, hogy nem tervezted, de attól még igazán lehetned benne ennyi tisztesség! Persze Tamáska örömmel fogadta volna a hírt…
- Apa kérlek… - csitítottam, de hajthatatlan volt. 
- Ha már teherbe ejtetted igenis vállald fel a felelősséget és legyél a barátja. Még az sem volna rossz, ha esetleg elvennéd feleségül.
- Na ez már tényleg sok! - Állt fel Dávid én pedig nem tudtam mit kéne mondanom. Anyámra néztem, aki riadt fejet vágott, de neki sem volt használható ötlete. - Nem kellett volna eljönnöm ide sem. Semmi értelme nincs.
- Mégis miért ne volna? A lányom a te gyerekedet hordja a szíve alatt és igenis úgy illik, hogy vállaljuk a tetteink miatt a felelősséget! - Apám már szinte kiabált én pedig próbáltam Dávidot visszahúzni az asztalhoz.
- Nem fogom elvenni Miát, hiszen csak egy numera volt, ami nem jelentett semmit… és amúgy is, sem időm sem energiám nem lenne egy gyerekre, mert jövőre már Olaszországba focizok.
- De előtte még elveszed a lányom! – kiabált. A kezeimbe temettem az arcomat. Rosszul voltam. Tudtam, hogy z lesz. Nem kellett volna elhoznom ide Dávidot.
- Apa kérlek, ezt nem mondhatod komolyan. Te is tudod, hogy Dávid és én nem vagyunk egy pár.
- Márpedig ez a gyerek akkor is családba fog megszületni. Mekkora szégyen lenne ez! - szólalt meg végül anyám, de inkább ne tette volna. Felé kaptam a fejemet. Hallottam az ordítozásokat, a székek nyikorgását a padlón, de a fejem annyira zúgott, hogy csak tompa háttérzajjá alakultak át. Kapkodtam a fejem, próbáltam megérteni mi történik, de nem ment. Rászorítottam a homlokom két oldalára a tenyereimet, majd jólesően lehunytam szemeimet.
- Maguk bizonyára nincsenek tisztában az én életemmel.
- Nagyon is tudom, hogy ki vagy és milyen csapatban focizol és mennyire tehetséges vagy, de akkor is azt mondom, hogy a lányom nem maradhat egyedül.
- Sajnálom, de akkor sem fogom visszautasítani azt a remek szerződést, amit külföldről kaptam. Sem Mia sem a maguk és még kevésbé egy meg sem született kis piszok kedvéért.
- Kis piszok? - emeltem már fel én is a hangom. Erre még a zajok sokaságában is felfigyeltem. Úgy fájt ez a mondat, mintha a tüdőm elfelejtette volna, mi a funkciója, s én fulladoznék. Mégis hogy meri így nevezni a saját gyerekét?  - Dávid hogy mondhatsz ilyet? - néztem rá fájdalmasan, mire ő megköszönte a vacsorát és kiviharzott a kocsijához. Utána szaladtam, de már nem értem utol csak a kocsija csikorgó kerekeit hallottam, ahogy füstölve elviharzik. Ebben a pillanatban tudtam, hogy hiába küzdök, minden esélytelen.

2016. október 15., szombat

7. fejezet - Dávid, Dávid és még mindig ő

7. fejezet

Dávid, Dávid és még mindig ő


Dávid telefonjának borzalmas sípolására ébredtem fel, majd mozgolódására és szerencsére a hang abbamaradt mikor kinyomta az ébresztőt. Megfordultam a takaró alatt és őt láttam, ahogy éppen a ruháit szedi össze a szoba egy-egy pontjáról. Haja kiengedve omlott a vállára és barna szemei ide-oda jártak a szobában. Csak néztem tökéletes alakját és annyira boldog voltam, hiszen az előző éjszaka csodálatos volt. Persze nem reménykedtem semmiben, tudtam, hogy nem kellek neki, ahogy a babánk sem, mégsem bántam meg a történteket.
Mikor észrevette, hogy nézem rám mosolygott és így szólt: - Bocsi, nem akartalak felébreszteni, de edzésre kell mennem. Tudod, holnap meccs van és eléggé nagy rangadó lesz. Szóval oda kell tennem magam.
- Rendben. Amúgy is mennem kellene… – Ültem fel és megnéztem a telefonom, amin az óra fél nyolcat mutatott. Szívesen maradtam volna még az ágyban, ehhez a fantasztikus pasihoz bújva egész nap, de nekem is dolgom volt és mivel láttam, hogy Réka már vagy négyszer hívott tudtam még előtte is jelenésem van. Hogy én mit fogok tőle kapni abba belese akartam gondolni. Néha rosszabb, mint az anyám.
Dávid a fürdőben tevékenykedett, míg én felöltöztem, majd kopogtattak és a szobapincér hozta a reggelinket. Igazán örültem, hogy Dávid ennyire figyelmes, de mikor a kis tálcára rakott virág illatát megéreztem, a rántottáéval, felfordult a gyomrom és az idilli pillanatnak egy gyors reggeli hányás vetett véget.
- Jól vagy? – hallottam Dávid aggódó hangját, miközben leguggolt mellém, a wc kagylóhoz.
- Persze. Ez mindennapos. – Néztem a szemébe, majd elkezdtem mellette készülődni, legalábbis kicsit rendbe akartam magam hozni, a körülményektől eltekintve.

Reggeli közben továbbra is ott lebegett kettőnk között egy kimondatlan dolog, hogy merre tovább. Én tudtam, hogy nem szeretné ezt a babát, nem is akartam erőlködni, hiszen már a legelején megmondta, nem is várom el, hogy megváltoztassa a véleményét. Felfogtam, mégis fájt, hogy ilyen. Azt sem akartam, hogy az éjszaka történtek fényében azt gondoljon rólam, hogy elvárok valamit tőle, pénzt, vagy kapcsolatot. Nem vagyok tini, hogy ezekkel ringassam magam, a vesztembe. Eldöntöttem rég, hogy egyedül felnevelem a babát, mindent megadva számára. Valamint azt a félreértést is örömmel elkerülném, hogy hiú ábrándokba taszítsa magát, hogy majd elvetetem a gyermekünket. Mert ezt kizártam a legelső pillanatban, soha nem lennék rá képes.
 Dávid illedelmesen megvárt, míg evés közben gondolkodtam, majd együtt léptünk ki a szálloda épületéből.
- Hazavigyelek, vagy, mit szeretnél? – kérdezte a kocsijában ülve.
- Nem, a legjobb barátnőmhöz, kérlek. – Bediktáltam a címet ő pedig indított. Egy ideig csendben utaztunk egymás mellett, míg én nem bírtam tovább. Tudnom kellett, hogy mi jár a fejében, mert az enyémben egyszerre minden kavargott, hiába rendeztem reggeli közben a gondolataimat. Felsóhajtottam. - Nem mondasz semmit? – tettem fel félve a kérdést, remélve nem tiporom porba azt amit este nagy nehezen elértem, hiszen ez csak egy csendes megállapodás volt. Kiadtuk a haragunkat, egymással szemben, egymáson. Mégsem bírtam befogni.
- Figyelj, Mia én nem tudok mit mondani. Nem én vagyok az, aki neked kell – nézett rám egy pillanatra, mire megráztam a fejem.
- Talán nem voltam elég világos az este? – vágtam a szavába értetlenül. Nem akartam elveszíteni a fejem, de azt sem szerettem volna, ha újra harag van köztünk. Azt reméltem már ő is észhez tért és végre elfogadja a tényt, hogy lesz egy gyereke és ennyi. Nem kellett már semmi tőle, csak a beleegyezése. Nem is abba, hogy pénzt küld, vagy a láthatóságba, nem kell őt látnia. De a lelkem megnyugvásért kiáltott. Szerettem volna, ha áldását adja a döntésemre, semmi egyéb. Este apát akartam a gyerekemnek, most már tudom, hogy hiába keresem, nem fogom megkapni.
- Mia attól még hogy túl vagyunk, egy hihetetlen jó éjszakán nem fogom magam apának érezni. Ez csak sex… és…
- Miért vagy ennyire szemét? – kérdeztem felháborodva.
- Szemét? Mondd nem te akartál lefeküdni velem? – tette fel az egyértelmű kérdést. Persze, hogy akartam, de ha nem lépett volna, nyilván nem kezdeményezek. Azért nekem van eszem.
- Igen akartam, viszont ha nem lépsz, akkor én nem tettem volna semmit – mondtam csendesen, miközben mind a ketten kibámultunk a szélvédőn. Eszembe jutott a vacsora, amit anyámék szerveztek a mai estére.
- Van egy ajánlatom. Ha belemész, békén hagylak.
- Igazán és mi lenne az? – kérdezte meglepetten.
- A szüleim már tudják, hogy terhes vagyok és mindenképpen szeretnék látni az apát, estére meghívtak minket vacsorára, mert…
- Nem – vágta rá, anélkül, hogy befejezhettem volna. Bosszúsan felsóhajtottam.
- Még végig sem mondtam.
- Nem is kell! Én nem leszek ilyen Mia. Bájcsevegés, szülőkkel való jó pofizás és vicces történetek mesélése. Ez nem én vagyok.
- De ők mindenképpen szeretnék. – Erőltettem, pedig láttam rajta, hogy nem fog igent mondani, semmiért cserébe.
- Talán tudják, ki vagyok? – Hallottam rémületet a hangjában és átfutott az agyamon, hogy most nálam van az ütőkártya. Dávid lehet beijedt, hogy valaki kiteregetheti a magánéletét.
- Igen – hazudtam. – Az apám nagy focirajongó és mikor megmondtam neki, hogy ki az apa egyből látni akart téged – folytattam és láttam rajta, hogy eléggé zavarban van, talán ideges is?
- Rendben, elmegyek. Hánykor kell ott lennünk?
- Hétre és nem kell annyira kiöltözni, de azért vegyél fel rendes ruhát – ajánlottam és igazán büszke voltam magamra, hogy bevált a tervem. Majdnem felnevettem, semmiképp nem számítottam rá, hogy ennyire egyszerűen beadja a derekát.
- Itt is volnánk – szólt, miközben leparkolt Rékáék csodaszép háza előtt. A külvárosban van egy csendes környéken, az enyémtől nem messze, ami igazán gyerek barát, így Kamilla kedvére játszhat a kis barátaival, mind a két helyen.
- Köszönöm – pillantottam rá és annyira szerettem volna búcsúzásként megcsókolni, de mivel nem hajlott rá így bánatosan kiszálltam.
- Este találkozunk – köszönt el majd édesen rám mosolygott és otthagyott. Nagy levegőt vettem majd miután megnyomtam a csengőt Zsolt jött ki elém.
- Mia, de rég láttalak – üdvözölt vigyorogva, majd betessékelt a házba, ahol Kamilla jött elém. Aranyosan átölelt, majd próbált beinvitálni a szobájába, hogy megmutassa a legújabb babáját, amit kapott. Elképesztően cuki kislány volt, alig vártam, hogy újra velem töltse a havi egy hétvégéjét, míg a szülei kettesben lesznek itthon. A terhességem előtt, miután Kami megszületett, minden hónapban nálam volt egy hétvégét, így együtt tölthettünk egy kis időt, Zsoltiék pedig azt csinálhattak, amit akartak. Ennek csak a terhességem vetett véget, az állandó rosszulléteim aggasztották Rékát, valamint a sok munka is közbeszólt mostanában.
- Kicsim hagyd most Miát. Bizonyára eléggé fáradt – hallottam Réka hangját, majd megjelent a hanghoz tartozó személy is. Kami visszasétált a szobájába, miután megígértem, hogy Réka után, megyek és vele leszek. Az édesanyja szigorú szemekkel nézett rám és miután hellyel kínált rögtön belevágott a közepébe: - Te normális vagy? – kérdezte elfojtott hangon. Eléggé mérgesnek tűnt, így próbáltam meghunyászkodni előtte.
- Réka én tudom, hogy nem kellett volna, de annyira szexi volt és én annyira…
- Hülye és gyenge! – tolt le. Zsolti itt inkább egy kacsintás kíséretében távozott a helyszínről. Azt hiszem ő sem akart a felesége elé merészkedni, miután ennyire felbosszantottam. - Igazad van, de akkor is… ő a gyerekem apja és nem tudtam neki ellenállni. Bekell vallanod, hogy rettentően jól nézett ki tegnap!
- Nem mintha annyira próbálkoztál volna. Oda se kellett volna menned, csak…
- Hagyni, hogy Tamara megszerezze magának? – háborodtam fel.
- Ő nem a te pasid csak egy férfi, akinek a gyereke a hasadba növekszik.
- Magyarul a gyerekem apja. – Tártam szét a kezeimet. – Réka, nem hiszem, hogy sokat árthattam, az eddigi szituációt figyelembe véve, a helyzeten.
- Leszarom kicsoda! Egy barom, aki felcsinált és nem képes vállalni a felelősséget ezért! Fogd már fel, hogy nem akarja ezt a babát, ahogy téged sem!
- Akkor mi van, ha engem akar? – kérdeztem mosolyogva. Visszagondolva az éjszakába elég nyilvánvaló megállapítás volt. Mégsem mertem reménykedni. Abba a hitben kell élnem, hogy tényleg semmi közünk nem lesz, soha, egymáshoz. Eszembe jutott a kocsiban eltöltött ide, valamint amire akkor rájöttem: már nem várok el semmit, csak Dávid beleegyezése kell, hogy jól döntöttem, még ha neki nem is fontos a gyerekünk.
- Jézusom! Te belezúgtál! – Pattant fel Réka a helyéről, majd fel, s alá kezdett el sétálgatni. – Nem, Mia! Rohadtul nem! Mi van, ha kellesz neki? Akkor elveteted a gyereked? Nem mész férjhez, soha nem fogsz megállapodni? Ha megkérdezik majd tőle, hogy van e barátnője, ő szépen közli majd, hogy nincs, ne mondd, hogy nem fogsz lassan belehalni! Nevetséges vagy! Térj már észhez, Mia! Terhes vagy!
- Tisztában vagyok vele, felfogtam, köszönöm. Egyszerűen csak kedvelem, azon felül is, hogy a baba témát elég rosszul kezeli. De már nem zavar. Tegnap este azért vesztem vele össze, mert szerettem volna, ha a gyereke mellett lesz, s gondoskodik róla, de reggel rájöttem, hogy csak le akarom zárni. Isteni Dáviddal szexelni, el sem tudod hinni mennyire… Oh, ha tudnád! De a legjobban arra vágyom, hogy beleegyezzen, az áldását adja a gyermekünkre, hogy tudja, van, él és lélegzik majd, hogyha egyszer öregkorában betoppan majd Dávid életébe, ne kapjon majd elutasítást. Érted?
- Értem, de attól még nem érdekel. Szerintem hülye vagy, jobb lenne, ha elengednéd Olaszországba.
- Ezt honnan tudod? – kérdeztem meglepetten. Azt hittem ezt csak nekem mondta el eddig Dávid.
- Szoktam újságot olvasni, valamint az internet is elég nagy csoda, szóval használhatnád! – morogta.
- Fulladj meg! – nevettem fel a hülyeségén, mire csak megforgatta a szemeit. – Mellesleg, visszatérve a témára, tegnap mikor Tamarával beszélgetett és úgy nézett rá iszonyúan elfogott a féltékenység és mikor vele vagyok az mámorító. A szemei rabul ejtenek, legszívesebben egész nap őt bámulnám, a kidolgozott teste, a markáns álla, valamint a cuki mosolya megfogott. Komolyan mondom, nem tehetek róla. Egyszerűen szexi és aranyos. Ha nem a babáról beszélgetünk, feltűnik, hogy kedves és gondoskodó. Szereti a munkáját. Plusz a megismerkedésünknél odaadó volt, figyelt rám és meghallgatott, valamint remekül táncol. Nem tudok ezzel mit kezdeni Réka. Felfogtam, alig ismerem, elismerek minden vádat ellene, tisztában vagyok a helyzetemmel, de akkor is…
- Egy tapló! – rángatott vissza Réka a valóságba. – Mégis milyen ember az, aki nem akarja elfogadni, hogy lesz egy gyereke? Borzalmasan gyerekesen viselkedik, tudod, egy harmincnégy éves embernek már felelősséget kéne vállalni a tetteiért, de ő csak a bugyik után rohangál és a foci mellett a csábításból is sportot űz.
- Akkor mit tegyek?  - Temettem kezembe az arcom. Eléggé fáradtnak éreztem magam. Mostanában mindenből túl sok volt, szex, munka, rosszullétek, izgulás felsőfokon…
- Fogalmam sincs, de az lenne a legjobb, ha elfelejtenétek egymást. Mellesleg Olaszország sincs túl közel, még ha sikerülne bogarat ültetned a fülébe, akkor sem tudna találkozni veletek – sóhajtott. - Basszus Mia sosem gondoltam, hogy ezt mondom majd, de lehet jobban jártál volna, ha tényleg elveteted ezt a babát. Csak magadat kínzod, és ez nem tesz jót sem neked sem pedig a pocaklakódnak.
- Talán ha megismeri a szüleimet, akkor megváltozik a véleménye.
- Mégis mikor találkozna velük? – Lepődött meg mire elmeséltem, hogyan sikerült beetetnem Dávidot.
- Remélem jól sül el minden, mert ha nem akkor eléggé nagy bajban leszel. A szüleid nem fogják jó szemmel nézni, ha Dávid csúnyán bánik veled.
- Bízom benne, hogy előveszi a jobbik énjét és leveszi őket a lábáról – szólaltam meg, ismét a férfit védve, mire Réka kitért a téma elől, látszott rajta, hogy ki van tőlem és a Dávid témától.
- Nem akarsz velünk ebédelni? – ajánlotta fel, miután bólintottam, nekiálltam segíteni barátnőmnek az étel elkészítésében.

2016. október 2., vasárnap

6. fejezet - A háború még hátra van, édes

6. fejezet

A háború még hátra van, édes


- Csak vegyél mély levegőt és… - hallottam Réka megnyugtató hangját, de ahogy Dávid a kolléganőmre nézett az agyamat elöntötte a vörös köd és barátnőmmel mit sem törődve feléjük robogtam. Köszönés nélkül félre toltam Tamarát majd Dávidnak szegeztem a kérdést:
- Te meg mi a fenét keresel itt? – Hangom nagyon dühösen és ingerülten csengett. Rohadt mérges voltam rá. Valahol mélyen éreztem, hogy nem lenne szabad kiakadnom, hiszen oda megy ahova akar, mégsem tudtam magam leállítani.
- Mia drága, nagyon örülök, hogy látlak. Jó volt a beszéded és te is… - hagyta abba, s nézett végig rajtam. – jól nézel ki – szólt, majd elmosolyodott, amitől ha nem lettem volna ennyire mérges még el is lágyultam volna. Édes volt és kihívó. Engem hívott ki, látszott rajta, hogy elképesztően élvezi ezt a kis csatát, ezzel pedig még jobban felbosszantott.
- A kérdésemre válaszolj Dávid! Mit keresel itt? – kérdeztem felé sziszegve. Érdekelt a válasz, főleg, hogy Tamarával flörtölt mielőtt idejöttem.  
- Bár lehet neked hihetetlen mi férfiak is szoktunk kozmetikai termékeket használni és most a tiétek a legjobb. És ha nem tudnád, nekem mindenből a legjobb jár – nézett rám sokat mondó pillantással, mire megforgattam a szemeimet. Nem igazán érdekelt mi jár neki és mi nem. Engem csak az foglalkoztatott, hogy képes itt jó pofizni velem, miközben eldobta a gyerekét…
- De mégis… miért és kivel jöttél? – váltottam nyugodtabb hangra, és örültem, hogy Tami már elhúzott a közelünkből és Dávid csak rám irányítja a figyelmét.
- A húgommal jöttem és….
- Tamara a testvéred? – csodálkoztam. Még nem hallottam a nőtől, hogy lenne egy testvére, még féltestvére sem.
- Nem, Lívia a húgom, de Tamara nagyon jó csaj, egész este szemeztem vele, majd úgy gondoltam ideje bevetnem magam.  – Rántotta meg a vállát. - De épp mikor célba értem volna, valaki beleavatkozott a dolgomba – nevetett. Nem úgy jött le, mintha annyira bántaná, hogy velem hozta össze újra a sors. - Amúgy ha már itt vagy iszol valamit? – kérdezte vigyorogva, mint egy mellékesen, mire pislogni is elfelejtettem.
- Tamara jó csaj? – akadtam fel azon az egy mondatán. – Azt hittem te egyedül akarsz lenni.
- Nappal, de az éjszakákat nem szeretem egyedül tölteni. Tudod, jön az ősz és eléggé hideg van már…
- Fejezd be! Hallani sem akarom! – mérgelődtem, és utáltam, hogy azt kívánom bárcsak miattam jött volna ide. Valamint azt sem bántam volna, ha kevésbé néz ki ennyire jóképűen a feszülős mályva színű ingjében és a fekete öltönyében,  huncut mosolyával. Legszívesebben azonnal az ágyamba cipeltem volna, mint az első alkalommal, de már tudtam, hogy a későbbiekben nem lehet rá számítani, ha valaki valami mást is akarna tőle, ő csak megfutamodna, úgy mint nálam.
- Ne már Mia! Mit iszol? Egy koktélt vagy esetleg valami keményebbet? Hiszen téged csodál ma este mindenki, ennyit te is megérdemelsz – nevetett, mire mérgesen néztem rá. Ezt most komolyan csinálja? Mert ha nem, akkor még nagyobb fasz, mint ahogy eddig gondoltam.
- Narancslé is megteszi, vagy ásványvíz – néztem bele mogyoró színű szemeibe és mikor értetlenséget láttam így szóltam: - Talán elfelejtetted, hogy babát várok.
- Na ne – képedet el. – Te még nem vetetted el?
- Mégis mit képzelsz? Neked nem mindegy mit csinálok? Közölted velem, hogy hidegen hagylak, a gyerekünkkel együtt. Innentől pedig semmi közöd nincs, hogy én miként döntök.
- Mia, de hát… - háborgott. De engem kicsit sem érdekelt a mondandója. Az előbb normálisnak tűnt, magához képest, most mégis újra önmaga lett, egy seggfej, akit nem érdekel más, csak saját maga.
- Na jó, tudod mit? Nem is értem miért jöttem ide hozzád és mit akarok tőled, de ha gondolod, szívesen visszahívom neked Tamarát, hogy őt is felcsináld! – kiabáltam, mire határozottan megfogta a vállamat. - Bár lehet lesz bennem annyi gerinc, hogy szólok, adja a kezedbe az óvszert – morogtam, majd sarkon fordultam. A hotel udvarába sétáltam, mert nem tudtam hogyan kezelhetném a mérgemet. Csalódott voltam, hogy nem vagyunk képesek emberek módjára viselkedni, s egy gyerek jövőjéről dönteni, miközben Dávid csak a szexre gondol, bárkivel, aki nőnemű. Felsóhajtottam, nem is értettem miért próbálkoztam meg a társalgással, bebizonyosodott, hogy felesleges minden vele szemben.
Halk lépéseket hallottam magam mögött, mire megfordulva Dávidot láttam meg, aki eléggé dühösnek tűnt. Nem mintha lett volna bármi oka erre. Nem kértem semmit tőle, csak egy vacsorát akartam holnap este, ezek után viszont elvetettem az ötletét, hiszen kettesben sem tudunk normálisak lenne egymással, akkor a szüleim előtt, megölnénk egymást? Már az ötlet is nevetséges!
- Mia, azt hittem ezt már megbeszéltük! Te elmész az orvosodhoz és ennyi. Miért kell ezt tovább húzni? Ha jól tudom egy idő után már nem is lehet elvetetni és nem akarom, hogy kifuss az időből.
- Csak te beszélted meg magaddal! – ordítottam rá. Elegem volt ebből, rohadtul elegem…
- Megáll az eszem tőled! Te tönkre akarod vágni az életem? – Hangja nagyon mérgesen csengett és igazán fájt, hogy csak magára gondol. Mennyire idióta az összes férfi. Azt nem nézi egyik sem, hogy nem ők szenvednek a terhességgel kilenc hónapot és nem nekik kell átélni a szülés fájdalmait, plusz az előtte lévő rosszul léteket nem is akarom szóba hozni. Nekik csak egy örömforrás az egész. Kell baba, akkor majd a nő megoldja, miután terhes lett, ha nem kell, akkor vetesse el, hiszen mi az? Csak egy kis beavatkozás…
- Na és az én életemmel mi lesz Dávid? Szerinted az enyém nincs elrontva? Egy fantasztikus előléptetés, és egy szuper munka elején vagyok, igenis vannak álmaim és egyáltalán nem terveztem ezt a gyereket, de megtörtént és ezt egy jelnek veszem! Felelősséggel tartozom érte, mert ő is él! – kiabáltam rá, de mintha nem is hallotta volna meg a szavaimat.
- Nem tudom miért vagy ennyire hülye Mia, ha neked is fontos lenne a munkád, ahogy nekem is az enyém, akkor már rég vége lenne ennek az egésznek és hagynánk egymást békén. Amúgy én a téli átigazolási időszakban elutazok Olaszországba, amiatt amit már említettem. Ez egy remek lehetőség.  Nem fogok helyette szaros pelenkákat cserélni és papás mamást játszani veled. Ha ezt gondolod, el vagy tévedve.
- De addig már csak pár hónap van – suttogtam. Nem igazán foglalkoztatott eddig Olaszország és a karrierje, alapvetően még rajta sem sokat gondolkoztam. Elég volt ennyi belőle, hiszen csak mérhetetlen csalódottságot kaptam a gondolatokért cserébe.
- Igen épp ez az… végre egy jó csapatban híres lehetek. Már amennyire két éves szerződés még érhet valamit az én koromban.
- Akkor velünk mi lesz? – tettem fel kétségbe esetten a kérdést. Azt hiszem nem voltam valami előrelátó kettőnkkel kapcsolatban. Addig terjedt a tudásom, hogy szeretném, ha érdekelné a gyereke, látogassa meg és ismerjék egymást. Mekkorát tévedtem mindennel kapcsolatban!
- Velünk? – nevetett gúnyosan. – Semmi! Te akartad ezt a gyereket Mia, akkor viseld is el a következményeket, max majd néha - néha küldök neked egy csekket és ennyi.
- Nekem nem kell a rohadt pénzed! – ordítottam rá ismét. Ennek elment a maradék józan esze is?
- Ugyan már kislány…. Hiszen mindketten tudjuk mire ment ki a játék nem? – Jött közelebb és az arca olyan más volt. Mintha utálatot láttam volna a szemében, ahogy rám néz. Miért néz így? Én tényleg nem tettem ellene semmit, csak a babámat szeretném, egy családot. Még ha férj nélkül is. Olyan nagy kérés lenne egy férfitől, hogy legyen része a saját gyereke életében?
- Dávid nem értem mire akarsz kilyukadni.
- Szerintem meg igenis érted Mia drága. Arról van szó, hogy te azt gondoltad, hogy befűzöl egy menő focistát és felcsináltatod magad vele és lám, utána úgy élsz, mint egy focista feleség.
- Te normális vagy? Nem is tudtam ki a fene vagy, csak egy férfi voltál a sok közül…
- Persze. Nem kell a rizsa…. A pénzem kell, és most lehet, hogy tényleg jól fogok keresni Olaszországban, de…
- Neked semmi sem világos? El sem tudod képzelni, mennyire leszarom a pénzed! Nekem csak egy apa kellene, aki szereti a gyerekét, én is eltudom őt tartani, te barom – mordultam rá mérgesen, majd az ajtó felé vettem az irányt és próbáltam nem figyelembe venni milyen rosszul nézhet ki a sírástól elfolyt szempilla festékem.
- Akkor mit akarsz? – szólt utánam, mire megálltam és felé fordultam.  Keményen a szemébe néztem és dühösen csak ennyit vetettem oda:
- Egy apát, sok jó szexet, segítséget! Csak úgy téged, te marha!  - nevettem fel keserűen. Amikor meghallotta szavaimat felém jött és mintha valami varázsütés érte volna, nyomát sem láttam már az undornak, helyébe a vágy tüze lobbant fel a szemében. Vadul megcsókolt majd ajkai lentebb vándoroltak a nyakamra. Felóhajtottam a jóleső melegségtől a testemben.  Megremegtem a vágytól és őrölt módon kívántam, de nem akartam kivárni, míg hazaérünk. Nekem azonnal kellett.
- Kibéreltem egy szobát fent – suttogta az ajkaimba, mire elmosolyodtam. Legszívesebben felpofoztam volna őt is és magamat is, hogy mi a francot csinálunk már megint, de nem bírtam elszakadni tőle. A kezei a derekamat simogatták, miközben ajka a nyakamat hintette be apró csókokkal. A testem elárulta az agyamat, én mégsem bántam. Kellett nekem, még ha csak szexet adhat számomra, akkor is.
Megadtam magam neki és kézen fogva a lift felé vettük az irányt, ahol már alig bírtunk magunkkal. Dávid kezei folyamatosan a ruhám alá vándoroltak én pedig gombolni kezdtem az ingét és titokban reménykedtem, hogy senki nem fog beszállni hozzánk, míg felérünk a harmadikra. A szobába pedig már csak kapkodtuk le egymástól a ruhát és újra megcsodálhattam tökéletes testét, amire azóta vágyakoztam, mióta először voltunk együtt.
- Még terhesen is őrületesen szexi vagy. – Nézett rajtam végig, mikor meztelenül feküdtem a karjaiban. Felóhajtottam, jól estek a kedves szavak, kár, hogy csak a szexért kaptam őket…
Hope Land of Grafic