5. fejezet - A rohadt szemét!

5. fejezet

A rohadt szemét!

A héten töltöttem be a második hónapot, így egyre jobban éreztem magam a bőrömben. Persze nem akartam, hogy a cégnél erről pletykáljon bárki is, egyenlőre próbáltam elrejteni a kicsit gömbölyödő pocakomat, ami alig volt észrevehető, ha bő felsőket hordtam, csak az volt ezekkel a gond, hogy eddig soha nem viseltem ilyen ruhákat, mostanában mégsem tudtam nélkülözni őket.

Hála az égnek a rosszulléteim mérséklődtek, így hányni egyre kevesebbet voltam, pedig az orvosom és az interneten olvasott blogok szerint a negyedik hónapig normális a kismamáknál ez az állapot. Én nagyon örültem, hogy mostanra kicsit csökkentek ezek az esetek, csak a gyomrom kavargott még mindig a szagok miatt, mégsem panaszkodhattam, mert sokkal jobb volt, mint a mosdóban tölteni a reggeleimet, valamint a napom nagy részét.

Az állásommal kapcsolatban most is minden rendben volt, a csapat tette a dolgát, segítettek megszervezni a ma esti bemutatót. Tudtam kik jönnek el, hogy milyen termékeket fogunk bemutatni, valamint elrendeztük a termet is, az ételekkel együtt. Már csak a vendégek hiányoztak, akiket este héttől várunk és én fogadom majd őket, Tamarával, a Beutiful cég vezérigazgatójával.

Délután elmentem Rékával ruhát vásárolni, ami nem volt igazán remek ötlet, mivel Kamilla is velünk tartott, a drága keresztlányom, pedig kicsit sem a türelméről volt híres, így nehezen haladtunk. Rékának is kellett egy ruha, mivel őt hívtam meg kísérőmként. Nem tudtam mit tehetnék, elvárták, hogy férfival jelenjek meg, Tamást mégsem vihettem, Dávidot keresnem kellett volna a holnap vacsorával kapcsolatban, mégsem tettem, gondoltam majd reggel felhívom, ha nem veszi fel, akkor közölhetem a szüleimmel, mekkora barom, s nem tud eljönni, vagy valami ócska kifogás is jó, csak ne keljen vele találkoznom. Ezért maradt a legjobb barátnőm, mint lelki támasz az estére, aminek ő rettentően örült, bár megkérdezte, hogy miért nem kérem meg a férjét, Zsoltot, ő szívesen elkísérne, hiszen jó barátok vagyunk, de nem akartam szegényt a munka mellett még ezzel is terhelni.

- Nézd mami! – mutogatott Kami egy fehér hosszú görög stílusú koktélruhára. Mosolyogva néztem őt, annyira édes kislány volt. A szülei törpe mása, ezért imádtam ennyire. – Szép! – nevetett. Felvettem a csöppséget az ölembe, hogy közelebbről is megnézhessük a ruhát, ami nekem is nagyon tetszett, Kami ennek örömére, abba is hagyta a nyafogást, segített felpróbálni, ami tökéletesen állt. Szív alakú dekoltázsa volt, a melleim között egy fehér pánt ment a bal vállamra, így nem kellett még az ékszerek miatt is aggódnom, hiszen a mellkasom közepén ment keresztül, a szoknya rész egyszerű volt, a pánt aljától esett le az egész, ezzel légies benyomást keltett.

- Bámulatos! Kislányom, te egy zseni vagy! – nevetett Réka, mire Kami elkezdett fészkelődni a kis pulton, ahova felültettem az öltözőben. Levettem, s átadtam Rékának. – Óvatosan emelgesd, elég nehéz – mosolygott barátnőm, mire megforgattam a szemeimet.

- Ő csak egy négy éves lány. Én meg nem vagyok rokkant - nyújtottam rá nyelvet, tagadólag megrázta a fejét, majd visszalökdösött a fülkébe, hogy öltözzek át. Ezt a kedves kérést nem utasíthattam vissza, megtettem amire kért, megvettük a ruhát, s tovább folytatva a keresgélést neki is találtunk egyet. Fekete, vékony pántos, térd fölé érő ruha volt, ugyanilyen színű csipkeborítással, ami leért a lábfejéig, valamint a mellkasát is takarta. Nagyon jól állt neki, mégis megpróbáltam rábeszélni másik színben, de nem tágított, ugyanis ő anyuka, nem jelenhet meg tűzpiros koktélruhában. Itt olyan nagyon kiröhögtem, hogy a bolti alkalmazottak és a vásárlók is minket néztek. Még hogy Réka ne vegyen fel színeset? Most is citromsárga ingben és fekete farmerben virított, ez is elég feltűnő volt, szerény személyem szerint.

- Elég lesz! Tudom, hogy terhes vagy, de esküszöm, agyhelyen csaplak, ha nem fejezed be – suttogta fojtottan, mire még hangosabban kezdtem el nevetni. – Komolyan Mia, ha a hormonjaid szarakodnak a későbbiekben, rám ne számíts – fenyegetőzött.

- Jó, vége – kuncogtam, mire megforgatta a szemét és faképnél hagyott a lányával együtt. Gyorsan utánuk siettem, elnézést kértem, amiért ilyen hülyén viselkedtem, erre ő röhögött ki.

- Mami, mi a baja Miának? – kérdezte Kamilla, mire Réka is elkussolt. Felhúzott szemöldökkel, kárörvendően vártam a válaszát.

- Kicsim, Mia babát vár – mosolygott a lányára, mikor megálltunk az éttermek előtt. Még mindig vigyorogva néztem rájuk, vártam a kérdést, ami bearanyozza majd a napomat.

- Neki is lesz egy kisbabája? Hogyan? – kérdezte érdeklődve drága keresztlányom. Eddig bírtam, újra felnevettem. Tudtam, hogy érdeklődik majd és nem hagyja annyiban. Ő ilyen, az anyja lánya, eléggé kíváncsi.

- Mia nagyon szeretett volna egyet és megkért egy bácsit, hogy segítsen benne. Most a pocakjában van, amikor elég nagy lesz, majd kibújik onnan, ahogy te is.

- Hogy került oda? Mami én ezt nem értem! – nyafogott. Az anyja kezét rángatta, s toporzékolt is. Szegénykém, tényleg nem értett ebből semmit. – Mia! Ki az a bácsi? Apu? Ugye apu? Hiszen anyu is őt kérte meg.

- Drágám, nem apukád az. Egy másik bácsi, ha nagyobb leszel majd anyuval elmagyarázzuk, rendben? – kérdeztem gyengéden, elé guggolva, miközben ő nagyra nyílt szemekkel figyelte a pocakom, de nem látott semmit.

- Megsimogathatom? – kérdezte mosolyogva. Felnevettünk az anyjával, bólintottam, felálltam, mire hozzábújt a lábamhoz és a fülét a hasamra simította. – Őt is megöleltem – jelentette ki édesen. Annyira aranyos volt, hogy alig bírtam visszatartani a könnyeimet.

- Remélem hasonlítani fog rád Tündérem – simogattam meg a fejét, ő csak bólintott, egy pillanatra még megszorított, majd az aprócska tenyerét rátette a hasamra.

- Szeretlek – suttogta bele a pólómba. Ezt meghallva elszakadt bennem valami, annyira megható volt Kami törődése a kisbabám iránt, irántam, hogy nem bírtam tovább, a számra szorítottam a kezemet, hogy visszafojtsam a feltörő zokogásom. Ő már most szereti ezt a kisgyermeket, pedig még ő is rettenetesen kicsi, alig ért belőle bármit is, mégsem kellett neki semmi, csak, hogy az enyém és engem boldoggá tesz, így ő is feltétel nélkül szereti ezt az apró lényt bennem.

- Sss… Semmi baj, gyere együnk valamit, attól jobb kedved lesz.

Réka átölelte a vállam, a másik kezével a táskáinkat hozta, közben szólt a lányának, hogy fogja meg a szabad kezemet. Nem tudtam mi történik velem, annyi biztos volt, hogy boldog voltam velük.

- Sütizünk mami? – kérdezte a kislány, én bólintottam az anyja helyett is, mert rettenetesen vágytam egy kis édességre, plusz a kajaszagtól újra hányingerem lett, ezért a cukrászda felüdülést nyújtott a gyomromnak. Az édes illatok lenyugtattak, már mosolyogva kezdtem neki az evésnek.

- Szerintem megfogok halni, amire megszülsz Mia, már most borzasztó vagy, mi lesz később? Csak most léptél a harmadik hónapba.

- Jó, figyelj, 9 hónapos terhesen még nem annyira megszokott a hangulatingadozás, próbálok majd normális lenni, rendben?

- Te? Normális? Az merőben újdonság lenne!

- Humoros, humoros, kedves Réka – gúnyolódtam. – Amúgy is, anyuéknak sem lesz könnyebb, többet szeretnének látni a baba miatt, majdnem minden nap hívott múlthét óta, csoda, hogy ma még nem.

- Azért jó fejek voltak a szüleid, nem tudom az enyémek miként fogadták volna.

- Tudom, tényleg, de nem vagyok gyerek, kicsit sok az állandó ellenőrizgetés, plusz a holnapi vacsora náluk, Dáviddal… Hát…

- Ez csak természetes, hiszen te vagy az egyetlen lányuk. Ha már szóba hoztad, felhívtad végre azt a semmirekellőt?

- Dávidot? Dehogy! Nem tudom hogyan kellene ezt tálalni: Figyelj, tudom, hogy nem kellek, a gyereked sem, de kibírnál pár órát a szüleimmel, akik megakarnak ismerni, mert tőled vagyok várandós? Nem? Semmi gond, majd kitalálok valamit. Kb így nem?

- Mia, nem mindegy? Egy seggfej, igazán megtehetne ennyit.

- Holnap reggel felhívom.

- Ez a beszéd!

∞

Este nyolc órakor már mindenki ott volt és a cég befektetőivel beszélgettem a termékekről. Nagyon nyitottak voltak, főleg a feleségeik, akik örömmel próbáltak ki új kozmetikumokat a cégtől.

A nagyfőnök kezdte a megnyitót mi pedig csendben ültünk és figyeltük. Az esemény egy csodaszép hotel egyik báltermében volt és mindent beborítottak a csillogó kövek, és kristályok ugyanis a legújabb termékünknek is a csillogás és a kristálytisztaság volt a fő irányelve. Szerintem remekül összehoztuk a dolgozókkal a díszítést és a hidegtálat is finomak voltak. Láttam az emberek és Tamara arcán, hogy nagyon büszkék a mai rendezvényre.

Bár borzalmasan izgultam és a hangom néha elcsuklott egy picit, de a beszédemet jól letudtam. Gyors voltam, vicces, nem mellesleg csinos. Azt hiszem nyerő kombinációt alkottam, mert Tamara az egekig dicsért, így alig tudtam levakarni a mosolyomat a továbbiakban.

Táncoltam Rékával, pár új befektetővel, régiekkel, beszélgettem, próbáltam jól érezni magam, ami nem ment nehezen. Jó volt gondtalannak érezni magam, felszabadult voltam, pedig egy kortyot nem ittam. Nem érdekelt a munka, Tamás és még Dávid sem. Nem gondoltam semmire, csak a lábaimra figyeltem a táncparketten, mikor Réka lekért az aktuális partneremtől, kivonszolt a parkett szélére, szembe állított magával és gondterhelten fürkészett.

- Nem akarok semmit elrontani ma, de muszáj szólnom.

- Miről beszélsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Olyan jól alakult ma minden, kétlem, hogy sok mindennel eltudná rontani a kedvem.

- Dávid ott áll a sarokban és Tamarát próbálja felszedni – jelentette ki, mire azonnal elsápadtam. Tessék?

- Mégis mi fenét keres itt Dávid? – néztem rá kétségbeesetten. Az a rohadt szemét!

4. fejezet - Vallomás a szülőknek

Kedves olvasók!

Nagyon szépen köszönjük, hogy feliratkoztatok a blogra! Nagyon jól esik a lelkünknek. Arra szeretnénk megkérni titeket, hogy ha elolvastátok, írnátok egy rövid véleményt? Mire számítotok, valamint, eddig hogy tetszik a sztori?  Előre is nagyon szépen köszönjük!

Vivi&Andrea

4. fejezet

Vallomás a szülőknek

Miután kicsit pihentem belevetettem magam a munkába. Egy másik estélyre is készülünk a céggel amire nagyon oda kell tennem magam. Elvégre ez az első fontosabb eseményem a Beautifle cég egyik vezetőjeként. Új parfümöket és új krémeket fogunk bemutatni. Tele lesz hírességekkel és egyéb fontos emberekkel a buli, és mivel én vagyok a legújabb tag nekem kell megnyitnom az eseményt. Minden terméknek utána kell járnom és alaposan meg kell vizsgálnom, hiszen az emberek gagyira nem adhatnak ki sok pénzt. Ráadásul, ha rossz áru kerül ki a cégből, akkor az ránk is rossz fényt vetne. Persze, amint ez az esemény lezajlott jöhet a bál, az új befektetőkkel, legalább ott kevesebben leszünk és több ismerős arc lesz – hála az égnek.

Mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy híres cégnél dolgozhatom, hiszen szeretem a munkámat és az, hogy elismerik, csak még jobban motivál. Mégsem ezek foglalkoztattak a legjobban, hanem a holnapi ebéd anyuéknál.

Kicsit tartottam ettől, de tudtam, hogy előbb utóbb amúgy is színt kell, hogy valljak.

∞

Mivel esős idő volt magamra kaptam egy melegebb hosszított pulóvert egy farmer nadrággal, és a kedvenc sárga gumicsizmámat, majd esernyővel a kezemben végigsétáltam a városon. Jót tett ez a kis friss levegő, kiszelőztethettem az agyamat, amiben csak úgy kavarogtak a gondolatok mindenféléről. Gondolkoztam Tomin, Dávidon, a kisbabámon, mellesleg még a munkám is eszembe jutott. Arra a következtetésre jutottam, hogy a férfiakat egyenlőre elkerülöm és csak magamra koncentrálok. Fontosnak tartom a szerelmet, a testi vágyat, de nekem nem kell mindenáron mind a kettő. Tökéletesen boldog lehetek férfi nélkül is, a gyerekemmel és a családommal. Megkapom majd a kellő támogatást, ezt tudtam, hiszen a szüleim nem ítélhetnek el teljesen, nem vagyok tizenéves kis csitri, aki az ölükbe fog pottyantani egy gyermeket, ettől függetlenül féltem nekik színt vallani, de nem volt joguk beleszólni az életembe. Bárhogy is alakul a mai ebéd, erős független nőként fogok viselkedni. Mellesleg így tervezem a munkámat is. Sokat törtem a fejem mi lenne a későbbiekben a legjobb, nekünk és a cégnek is, így arra jutottam, felveszek egy asszisztenst, aki a későbbiekben besegíthet nekem, vagy át is veheti a munkát az első pár héten, hónapban, én pedig segítek neki. Közösen fogjuk a céget irányítani, amivel elérhetem, hogy a munkám és a pozícióm megmaradjon, valamint édesanyaként otthon is dolgozhassak a babám mellett. Plusz az anyai örömöket sem hagyom ki, ha ez menni fog. Már csak egy korban hozzám álló nőt kell találnom magam mellé. 

A nagy gondolatok között hamar megérkeztem a szüleimhez, hiszen csak pár utcára laknak tőlem, ami megnyugtató tény, ha az ember terhes és bármikor elkelhet plusz egy kéz, s Rékát nem mindig kereshetem, hiszen drága keresztlányom, Kami eléggé lefoglalja a szüleit.

Mosolyogva, bár kicsit feszülten, kopogtam be az ajtón, mire édesanyám kitörő örömmel nyitott ajtót és ölelgetett meg. Rettenetesen jól esett a szeretete, még úgy is, hogy velencei kiruccanásom előtt látott utoljára.

- Drágám, borzasztó, hogy ilyen keveset látogatsz minket! Mikor is voltál itt utoljára? Egy hónapja, másfél? Igazán szánhatnál ránk egy kicsivel több időt is, tudjuk, hogy nem vagyunk már fiatalok, de azért mégis…

- Anya – nevettem. – Tudod, hogy most a munka volt az első, de ígérem innentől többet jövök.

- Egyetlen kislányom, apád már nem is érdekel téged? – Jött közelebb ő is, így már ketten ölelgettek egyszerre az előszobában. Mosolyogva pusziltam meg őket, majd levettem a cipőm, s helyet foglaltam velük a nappaliban. Már megvolt terítve, minden étel az étkezőasztalon volt, ezt már ekkor láttam, arra viszont nem számítottam, hogy a szagok keverednek egymással és a gyomrom újra felfordul majd. Legszívesebben ismét kimentem volna a friss levegőre, de nem volt rá más indokom, mint a terhesség, ezért elvetettem az ötletet. Lassan és nyugodtan próbáltam ücsörögni, beszélgetni apukámmal, míg anya csak mosolyogva nézett minket a konyha küszöbéről.

- Nem vagytok éhesek? – kérdezte, mikor megunta a civakodásunkat apuval a gyorskajákról. Apa utálja az összes hamburgert, ami nem otthon készül, valamint minden kész kaját. – Tudom kislányom, hogy ez itthon készül, de ettől még ehető – gúnyolódott. Mosolyogva forgattam meg a szemeimet. Nem volt igaza, mert nem csak gyors kaját ettem, főleg mióta terhes voltam. Azóta folyamatosan kijött minden, csak a házi koszt nem, persze kivételt élvezett, mikor már a szagoktól felfordult a gyomrom.

Végignézve az asztalon örömmel fogadtam, hogy anya minden kedvenc kajámat megfőzte, mégsem tudtam visszatartani a hányingerem, így gyorsan elnézést kértem, s elmentem a mosdóba. Már a megszokott módon kiadva a gyomrom tartalmát sétáltam vissza az étkezőasztalhoz. Savanyú képemet megpróbáltam elrejteni a szüleim elől, de annyira sápadt lehettem, hogy egyből feltűnt nekik, amint helyet foglaltam.

- Beteg vagy Mia? – kérdezte anya. Mire megrántottam picit a vállam. Nem tudtam mit mondhatnék. Azért jöttem, hogy bejelentsem, várandós vagyok, mégis elbizonytalanodtam. Még ebéd előtt kellene kinyögnöm? Annak elég rossz vége lenne… Istenem! Komolyan, mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy férfi mellettem ülne és a kezemet szorítaná, támogatás gyanánt.

- Nekem mondanom kell valamit – sóhajtottam.  

- Mia, Egyetlenem, mi a baj?

- Igazából nem baj, vagyis… ezt vehetjük többféle módon, mégis, én nagyon boldog vagyok. Persze eleinte eléggé féltem, viszont most már elfogadtam a dolgot és tudom, hogy ennek így kellett lennie és így helyes – Néztem rájuk felváltva, mégsem tudtam a szemükbe nézni, mert ők egymással, szavak nélkül kommunikáltak. – Terhes vagyok – böktem ki végül mire a szüleim arcáról enyhe sokkot olvashattam le.

- De hát ez meg hogy lehet? Nem úgy van, hogy Tamáska és te szétmentetek?

- Igen ez így van anya, de… szóval volt egy férfi akivel… jaj anya! A lényeg az, hogy besokalltam és lefeküdtem valakivel, akivel csak egy éjszakára terveztem jól érezni magam. Nem gondoltam volna, hogy ebből baba is lesz.

- Az édesapja tudja? Vagy még a neve sincs meg akivel ágyba bújtál? – kérdezte apám és a kérdéséből jeges élt hallottam. Tudtam, hogy haragszik rám és talán el is ítél a viselkedésemért, de reméltem előbb vagy utóbb megbékélnek a helyzettel.

- Tudja, viszont nem akar róla tudomást venni.

- Mégis milyen ember az ilyen! Hogyan képes valaki eldobni magától a gyermekét, és annak anyját? Normális? Találkozni akarunk vele! – idegeskedett apa.

- Ezt én rontottam el. – Próbáltam védeni Dávidot, pedig meg sem érdemelte. Igaza volt a szüleimnek róla, mégsem akartam nagyobb botrányt, mint ami most van.

- Ez nem így van kislányom. Ehhez két ember kell, ha már megcsinálta vállalja is a felelősséget a tetteiért.

- Nem akarok a nyakába varrni egy gyereket, aki kellemetlenséget okoz neki. Hiszen most indul be a karrierje és…

- Talán a tiéd nem? – szegezte nekem anyám a kérdést. – Most léptettek elő Mia és fontos vagy a cégednek! Mellesleg tudod te mennyi kiadást jelent egy gyerek? Ne viselkedj már úgy mint egy tizenéves, hiszen már felnőtt vagy!

- Igen, tudom! – emeltem fel én is a hangom. Elegem lett, nem vagyok gyerek, felnőtt nő vagyok, most ismerte el. – Ez nevetséges! Megtartom a kicsit, egyedül is felnevelem, nem érdekel ki mit gondol, az állásom stabil, jól keresek vele, mellesleg veszek fel valakit, aki segít majd a cégnél. Nem lesz gond. Én csak a segítségeteket kérem, az Istenit! – kiabáltam, már állva, miközben ők egymást támogatva álltam az asztal másik oldalán. Felsóhajtottak.

- Nyugodjunk meg. – Ültek vissza a székekre, mire én is helyet foglaltam. – Figyelj Mia, mi nem a baba ötletét vétózzuk meg, egyszerűen csak nem értjük, hogy az a férfi miért nem vállalja a felelősséget, legalább a gyermekéért. Ezért szeretnénk találkozni vele, legalább segítsen, még ha nem is akarja látni őt.

- Boldog vagyok ezzel a babával a pocakomban, nem kell hozzá egy apa, Dávid pénze sem. Egyszerűen csak szerelmet szeretnék a későbbiekben, aki elfogadja majd a gyermekemet.

- Ha kell valami akkor mi itt leszünk drágám – mosolyodott el anya, bár nem volt őszinte, mégis próbálkozott, ez pedig nagyon jól esett.

- Köszönöm. Viszont nem szeretném, ha megismernétek Dávidot. A városban lakik, és rendes férfi, nagyon jóképű, tehetős, de apa, ő más világ. Nagyon jól éreztem magam vele, más volt mint Tomi, nőnek éreztem magam mellette, kellettem neki, kár, hogy nem eléggé… - nevettem fel keserűen, mire a szüleim csak összeszorították ajkaikat.

- Jövő hét vasárnap várjuk vacsorára. Szeretnénk megismerni az unokánk apját, az sem gond, ha nincs gerince, majd kitámasszuk – kacsintott apa, mire felnevettem, anya rosszallóan nézett rá. – Jól van, értettem. nem mondok többet ilyet erre az emberre, hiszen nem bántunk egy csigát!

- Apa! Elég lesz – kuncogtam. Komolyan mondom, ha így fog viselkedni jövő héten is, akkor én nevetni fogok, Dávid kényelmetlenül fogja magát érezni, míg a szüleim csak bosszúsak lesznek. – Ehetnénk? Eléggé megéheztem – mosolyogtam, hiszen a nehezén már túl voltam. A vasárnapra még nem akartam gondolni sem, így azt kizártam a tudatomból.

A szüleim egyetértettek az ötletemmel, örömmel fogyasztottuk el a kedvenc ételeinket, miközben nem került többet szóba a terhességem, s Dávid sem. Rékáékról beszélgettünk, a munkámról és az ötleteimről. Remekül éreztem magam velük, miután legördült rólam ez a mázsás súly. Sokkal könnyedebbnek éreztem magam a szüleim támogatásával a hátam mögött.

3.fejezet - Amikor nem elég a saját kínlódásom

3. fejezet

Amikor nem elég a saját kínlódásom

A napokban egyre rosszabbul éreztem magam, kezdtem mindentől kiborulni, semmi nem tetszett, s rettenetesen fáradt voltam, mégsem estem kétségbe. Szívesen dolgoztam, irányítottam a dolgozókat, fogadtam a kozmetikai termékeket, időpontokat ütemeztem és terveztem a befektetők bálját – ami nem is igazi bál, csak egy összejövetel, ahol koktélruhában és szmokingba kell feszítenie mindenkinek, s az új üzletfelekkel kell komolyabb kapcsolatot kiépítenünk, legalábbis a cég tulajdonosa ezt várja el tőlünk. Persze nem mindenki lesz jelen, csak aki szeretne, engem kivéve. Hiszen pont a győri üzletvezető nem jelenne meg? Kizárt dolog. Szóval tervezek, szervezek és pihenek. Ezért sikerült hetekkel később időpontot szereznem a nő dokimhoz, aki elképesztően kiakadt, hogy miért csak most jelentem meg nála. Innen tartottunk haza Rékával, amikor egy ismerős autót láttam a lakásom előtt, innen pedig minden bosszúsága a dokinak tovaszállt a fejemből. Csak a döbbenet – az elképesztő sokk – ami megmaradt.  Azonnal elkiabáltam magam, hogy álljon meg a kocsijával. Ő pedig ijedten fordult egy pillanatra felém.

- Mi van? Mi a baj? – nézett rám barátnőm. – Nem érzed jól magad? Ha kiakarod dobni a taccsot akkor ne a kocsimban, kérlek… Van a kesztyű tartóban egy zacskó.

- Nem erről van szó! – türelmetlenkedtem. Semmi kedvem nem volt még ehhez is az utóbbi hetek stressze mellett. - Ez az autó Tomié.

- Mégis mi a fenét akarhat? Nem voltál elég világos, mikor kitetted a cuccait a lakásból? Vagy mi a szar? – kérdezte felháborodva. Megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, mi ez az egész. - Nem tudom, mert nem beszéltem vele amióta félrelépett.

- Valamikor csak haza kell menned, nem bántás képen, de egy mosómedve képe frissebb és üdébb a te nyúzott arcodnál. Sőt… Ez még kedves volt, a szervezetedről ne is beszéljünk.

- Kérlek, szoktam tükörbe nézni, köszönöm szépen – gúnyolódtam. Egyértelmű volt, hogy nem vagyok top formában, nem kellett még Réka szarkazmusa is mellé.

- Nem akarok szembe nézni vele Réka – ismertem be. Fáradt voltam, kurvára. - Elég volt nekem az is, amikor bocsánat sms-ekkel bombázott. Azt sem vettem figyelembe és most meg pláne nem akarom látni.

- Akkor meddig körözzek a ház előtt? Mert egy idő után elfogy a benzin, aztán elalszom, s vége! – tárta szét a karjait.

- Nem tudom, de le ne parkolj! - Persze Réka kedvességéhez híven fogta magát, leparkolt a háztömb előtt, így Tominak remek kilátása lesz a folyosóról nyíló ablakból rá – mert kétségem sem volt afelől, hogy miért ne jutott volna el az ajtómig az ex párom.

- Ugye tudod, hogy Tamás ismeri az autómat?

- Tényleg? Ezt bárki felismerné! – mondtam kuncogva, és való igaz Rékának a túl rózsaszín autóját bárhol bármikor kiszúrni. Ez pedig Tamásra is igaz volt, ezért nagy nehezen belementem a vele való találkozásba. Elfogadva a sorsom szálltam ki a járműből, megígértem Rékának, hogy értesítem mindenről, vigyázok magamra és szedem az orvos által felírt terhességi vitaminokat… Mint egy édesanya…

- Ja, végül is tényleg az, csak nem az enyém – morogtam a bajszom alatt.

Tamás éppen ott állt ahol megjósoltam és az ajtó csengőt nézve tűnődött. Magas, kisportolt férfi fekete dús hajjal és nagy kék szemekkel, amik talán újra levennének a lábamról, ha nem villanna be mindig az a kép, mikor azzal a csajjal hentergett az ágyamban.

- Szia Mia cica! – köszönt rám mikor észrevett az utolsó lépcsőfokon. A hülye becenév hallatán muszáj volt megforgatnom a szemeimet, de inkább szó nélkül hagytam az egészet. Nem ért annyit. – Cicuskám, miért nem megyünk már be? - Felsóhajtottam. Az idiótasága fájt. Ilyen lenne egy felnőtt férfi? Kétlem!

- Jézusom, Tamás a hülye szóvicceid hoztak erre?

- Nem, én csak látni szerettelek volna – ezeket teljes meggyőződéssel mondta, mire a szívem kétszer gyorsabban kezdett el verni. Ez a hülye kretén nem válthat ki belőlem ilyen reakciót!

- Miért? – érdeklődtem, mikor kinyitottam az ajtót és besiettem a nappaliba. Tomi, bár senki nem hívta, a nyomomban loholt.

- Mert én… – sóhajtott egy jó mélyet, mire felszaladt a szemöldököm a homlokom közepéig. Nem találja a szavakat? Komolyan? Én sem találtam, mikor azzal a libával szexelt a lakásomban. – Huh, szóval… mert… szeretnék veled megbeszélni pár dolgot és jó lenne, ha nem dobnál ki.

- Nézd, rengeteg dolgom van, mert…

- Tényleg akartam is mondani, hogy gratulálok az előléptetésedhez. – Közbevágás? Ez lesz minden mondatomnál? Mert ezt nem nevezném beszélgetésnek, nem mintha érdekelne, mit mondana. Maximum egy kicsit… Hiszen valamikor szerettem, még ha óriásit is csalódtam benne. Akkor fájt. Most kicsit sincs időm ezzel foglalkozni, nem kell a csalódottság és a keserű valóság, csak a barátaim, a családom és a babám, az én kis csöppségem a hasamban.

- Köszönöm.  Bár, ha jobban belegondolok… Honnan tudsz erről?

- Az anyukád mondta.

- Remek, de nagyon kérlek ne beszélj az anyámmal – ráztam a fejem lemondóan. Úgy éreztem vége, elfogytak a maradék tartalékaim is, muszáj volt leülnöm, így ő is ezt tette.

- Most miért Mia? Mellesleg csak bocsánatot akarnék kérni, és… Nézd mégis csak három évet voltunk együtt. Azt gondolom, hogy még helyre hozhatnánk…

- Helyre hozni? Hogy gondolod? Élünk itt kettesben, amíg újra egy ribanccal talállak itt? Szerinted nekem milyen érzés az, hogy megcsalt a pasim? – néztem rá, miközben elfogott a szédülés és úgy éreztem nem bírom ki a vacsorám viszontlátása nélkül ezt a társalgást.

- Jól vagy? – Ugrott talpra Tamás majd szorosan mellém ült.

- Igen, én csak megszédültem. Elég rosszul érzem magam, ne haragudj.

- Én kérek elnézést, nem kellett volna csak úgy beállítanom – fogta meg a kezemet, majd lassan elkezdte simogatni az alkaromat is.

- Elég magas a pulzusod. Nem akarsz lefeküdni egy kicsit? – Nyomta két úját a csuklómra. Jól esett a gondoskodása. Legszívesebben lehunytam volna a szememet és hozzádőlve aludtam volna egyet. De ez nem fordulhatott elő, hiába vágytam egy kis törődésre. Persze jól esett Réka figyelmessége, mégsem egy férfi szeretete és odaadása, amit tőle kapok.

- Tamás hagyj már, jól vagyok! – Kaptam ki a kezem az övéből.

- Mia már ne haragudj, de mintha egy picit kerekebb lennél… Mármint mindenhol! – nevetett, mire haragosan néztem rá.

- El is mehetsz – morogtam, de ő csak a melleimet nézte. Elismerem, hogy kicsit szedtem fel és a melleim is nagyobbak lettek, de ennyire még nem észrevehető, vagyis olyannak nem, aki nem ismeri a testem, Tomi viszont nem ide tartozik. Ő egy apró eltérést is észrevesz rajtam. - Ne bámuld őket! – kiabáltam rá és két karomat összefogtam a mellem előtt.

- Mia! Nem azért, de te terhes vagy – hallottam meg a várva várt mondatot. Hallottam a felismerést a hangjából.

- Honnan veszed? – Próbálkoztam, viszont már a kérdés előtt belefulladtam a témába.

- Orvos vagyok Mia. Eléggé sokat látok ilyen lányokat és… te tuti, hogy babát vársz!

- Jó lehet… de ez nem érdekes.

- Mióta vársz babát úgy, hogy nem is szólsz nekem?

- Mégis miért szólnék én neked? – kérdeztem egyre mérgesebben. Liftezett a gyomom, mégsem foglalkoztam vele. Rettenetesen felidegesített, hogy beleakar szólni az életembe, miközben ő cseszte el az egészet.

- Én vagyok az apja nem?

- Dehogy vagy te az apja! – nevettem fel. – Azt gondolod, csak tőled lehetek terhes?

- Akkor kitől? – kérdezte felháborodva. Láttam rajta, hogy gondolkozik a válaszon és egyáltalán nem hiszi el, hogy nem ő az apa.

- Nem érdekes, de biztos, hogy nem tőled.

- Te lefeküdtél mással? – csodálkozott.

- Jól látod a helyzetet Tomika, és most bocsánat, ha bunkónak tűnök, de kérlek, menj haza. Szeretnék egy kicsit lepihenni mielőtt hozzálátok a hazahozott melómnak.

- Mégis ki a gyereked apja? – érdeklődött újra.

- Nem a te dolgod… és… - kezdtem bele a magyarázkodásba, persze kár volt ez a próbálkozásom is, hiszen egyből közbevágott.

- Az apja nem akar róla tudni igaz? Figyelj Mia, ha kell, én itt vagyok. Tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, de úgy gondolom mindenkinek jár még egy esély.

- Már kaptál második esélyt, nem emlékszel? Mikor először megcsaltál.

- Te jó ég az még a kapcsolatunk elején volt! - kiabált.

- Akkor már együtt voltunk majdnem fél éve – kaptam fel a vizet és újra elkapott a hányinger.

- Ugyan már olyan nagyon az elejének tűnt, és…

- Azért kaptál anno még egy esélyt, mert azt hittem megváltozol, de nem, és újra megtetted. Ha most is megbocsájtok neked, akkor kitudja mikor fogsz megint félre lépni!

- Esetleg ha az eredeti apa nem vállalja el, én itt vagyok melletted Mia. – Fogta meg a kezem, de el kellett, hogy toljam magamtól és gyorsan a mosdó felé vettem az irányt, hogy kiadjam a kisebb fajta vacsorámat. Kár volt ennyi ideig bent maradnom az irodában és ott ennem valamit. Sürgősen főznöm kell magamra, mert ez így eléggé pocsékolásnak tűnik.

- Mia szerintem feküdj le, én pedig itt leszek és vigyázok rád. – Ott állt az ajtóban, a félfát támasztva, féloldalas mosolyával nézett rám, mintha én lennék a fény az alagút végén. Most ő is annak tűnt, mégsem mehettem bele, most már nem csak miattam, hanem a gyermekem miatt is. Már ő az első az életemben.

- Még csak az kéne. Menj csak a barátnődhöz – morogtam, miközben megmostam a fogam és visszamentem a nappaliba leülni.

- A szüleid tudják már? – Pont bele kérdez olyan témába, amitől ideges leszek. Természetesen még nem tudják és nem is tudom mi lesz mikor elmondom nekik. Biztos kiakadnak, hogy nem házasságba születik a gyerek. Főleg ha még azt is megtudják, hogy egyedül akarom felnevelni.

- Nem, nem tudják, de majd megfogják tudni.

- Előbb utóbb el kell, hogy mondd nekik Mia, mert ennek máris látható jelei vannak.

- Holnap elmondom nekik, mert ott leszek náluk vacsorán.

- Akkor jó, remélem jól fogják fogadni – mosolygott. Mintha kicserélték volna és eltűnt volna az idegessége. - Akkor én most megyek – köszönt el majd meglepetésemre adott az arcomra egy puszit. Lesokkolva ültem a kanapémon, s bámultam ki a fejemből. Ez meg mi a franc volt?

2. fejezet - Elhagyottan

2. fejezet

Elhagyottan

Alig bírtam kivárni a péntek estét, főleg úgy, hogy dolgoznom is kellett. Mivel már magasabb pozícióba kerültem több és nehezebb feladatokat is rám sóztak. Élveznem kellett volna a nyakamba szakadt sikert és a feladatokat, de csakis Dávidon kattogott az agyam. Egyre többet kaptam magam azon, hogy beírtam a keresőbe a nevét és képeket nézegettem róla. Mint valami tini. Nagyon vonzónak találtam és eljátszottam a gondolattal milyen szép családunk lenne… egy gyönyörű kisfiúval, aki Dávid szemeit örökli. Mégsem mertem beleélni magam. Féltem, hogy mi lesz, ha elutasító lesz a gyerekével kapcsolatban. Nem tudtam mit fogok akkor mondani, de reménykedtem a pozitív jövőben.

Este már hatkor teljes harci díszben vártam a megérkezését. Egy hosszú piros ruhát választottam, ami eléggé jó belátást engedett a dekoltázsomba, s a combom közepéig fel volt sliccelve. Reméltem elnyerem vele Dávid tetszését, talán imponálhatok neki a megjelenésemmel, s mégsem mondd nemet rám, de ha mégis, az sem érdekel. Nem férjet akarok, hanem apát a babámnak. Egy gondoskodó, szerető édesapát, aki – ha nem is él velünk – legalább elviszi őt mindenhova és szereti.

 Pontban fél hétkor pedig begördült az autója, egyből kiszúrtam a fekete BMW-t az ablakból. Még csengetnie sem kellett, rohantam le elé. Amikor odaértem vigyorogva adott egy puszit a számra, majd kinyitotta a kocsi ajtaját és besegített. Láttam az arcán, hogy tetszik neki a ruhám, vagyis inkább az amit mutat belőlem. De nem csak én voltam kiöltözve, ő is roppant elegáns volt fekete farmerben és ingben. Legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam és megkértem volna, hogy szexeljen velem. De nem ezért hívtam fel, így a gondolatot gyorsan el is vetettem.

- Merre megyünk? – kérdeztem, idegesen mosolyogva. Reméltem van valami terve, mert az én agyi kapacitásom addig terjedt ki a ma estére, hogy szexi legyek és levegyem a lábáról, mert amikor színt vallok kelleni fog a jó benyomás.

- Amerre csak szeretnél – kacsintott rám, miközben elindultunk valamerre. Láttam az arcán, hogy neki sincs igazi ötlete, max a szex egy hotelben, legalábbis a kaján vigyorából ezt szűrtem le. Győr külvárosi részében, lakóparkban laktam, így a belváros felé vette az irányt, biztos voltam benne, onnan már kitaláljuk merre tovább.

- Láttam, hogy gólt rúgtál a legutóbbi meccseden – hoztam fel valami témát. Reméltem, hogy elterelhetem a gondolataimat arról, hogy mennyire jól néz ki a feszülős fekete ingében és az összekötött hajával.

- Nem is tudtam, hogy követed a játékomat.

- Igazából csak véletlenül futottam bele, mikor a barátnőm bekapcsolta a televíziót.

- Áh persze… véletlenül – gúnyolódott. – Amúgy mit akartál nekem mondani? Elég sürgősnek tűnt, amikor felhívtál. Miután letettük, elgondolkoztam, talán vissza kellene hívnom téged, mert elég zaklatottnak tűntél.

- Csak… - haboztam. - Találkozni szerettem volna veled.

- Én is, szerettelek volna látni, de tényleg rengeteg dolgom volt – nézett rám és megállt egy étterem előtt.  A parkolóban hagytuk a kocsit, majd belé karolva sétáltunk a Duna parton helyet foglaló étteremhez. Kellemes helynek tűnt, a nyár utolsó meleg érintése még körbe vett minket, a víz felszínéről a lemenő Nap tükröződött vissza. Csodálatos volt. Ha nem tudtam volna, mire megy ki a játék, esküszöm, bedőltem volna neki. Ez a tökéletes randevú.

Amint megkaptuk az asztalunkat élénk beszélgetésbe kezdett velem a fociról, a munkámról és magáról az életéről. Az este további részébe nagyon jól elbeszélgettünk és jól esett hallani a terveiről, hogy hogyan képzeli el a jövőjét. Érdekes férfi volt, tele ambíciókkal.

- Dávid mondanom kell valamit – szakítottam félbe a mondandóját. Már nem tudtam tovább figyelni rá, egyszerűen nyomasztott a bűntudat, hogy ennyire jól érezzük magunkat, miközben én elhallgatom előle, hogy várandós vagyok. Vettem egy mély levegőt mikor már a desszertnél tartottunk és kinyögtem, amit már rég ki kellett volna. – Nem hiába akartam veled találkozni. Persze, jó pasi vagy és örülök, hogy újra látlak, tényleg, de… én – dadogtam. Soha életemben nem voltam még zavarban egy férfi előtt, soha nem is kerteltem, most mégis úgy éreztem magam, mint egy tinilány, aki rossz fát tett a tűzre, s vörösödve vallja ezt be a szüleinek. - Egy komoly ok miatt akartam ezt a találkát.

- Mia megrémítesz. Valami baj van? – kérdezte érdeklődve. Nem látszott rajta a pánik, ami engem lassan maga alá temetett.

- Bajnak nem nevezném… inkább csak örömnek… legalábbis remélem, hogy te is így fogsz erre gondolni. Tudnod kell, hogy a legelején én is elég rosszul kezeltem. Kétségbeestem, de megígértem magamnak, hogy utána gondolkozok el mindenen, miután veled beszéltem.

- Igen? – nézett rám egyre érthetetlenebbül. Én pedig kezdtem rosszul lenni. Egy pillanatra majdnem odahánytam az asztalra, de visszanyelve minden idegességemet rá koncentráltam.

- Terhes vagyok és tőled… Te vagy a gyerekem apja Dávid – hadartam el gyorsan. A férfi egy ideig nem szólt semmit csak maga elé bámult, de mikor megpróbáltam megfogni a kezét elhúzta és mérgesen nézett rám.

- Hogy mondod? – kérdezte végül és a hangjában már semmi megnyugtatót nem találtam. Ehelyett csak idegességet és haragot hallottam ki belőle.  – Mia! Ezt nem teheted velem! Azt sem tudom igazából ki vagy! Egy jó kis numera voltál, gondoltam ma is ezért akarsz találkozni. Ez nevetséges! – suttogta fojtott hangon. Látszott rajta, hogy próbálja visszafogni magát és nem ordítani velem. De minden hiába volt, ugyanis elkezdett folyni a könnyem, miközben egyre jobban szédültem. A gyomrom ismét mogyoró nagyságúra zsugorodott, s újra hányingerem lett. - Természetesen el kell vetetned.

Ebben a pillanatban pattantam fel a helyemről, de már késő volt, minden igyekezetem ellenére az üres tányéromra ürítettem a gyomrom tartalmát. Szégyenemben elkezdtem sírni, amire a pincér is odajött, valamint mindenki minket nézett. Ha valakitől ezt hallanám vicces történet címszóval, sírva nevetnék, ami sajnos így is megtörtént. Nem tudtam visszafogni magam, a helyzet abszurd volt, kicsit sem komikus, mégsem bírtam ki, elnevettem magam, a könnyeimen keresztül.

- Hölgyem hozhatok önnek egy pohár vizet? – kérdezte a fiatal pincér srác, de én csak megráztam a fejem. Felkaptam a kistáskám, majd egy utolsó pillantás után ott hagytam a férfiakat, a bámészkodókkal együtt.

Amint kiértem, már hívtam is egy taxit, bevettem egy rágót és vártam, hogy végre hazaérhessek a saját kis otthonomba, ahol nyugodtan gondolkozhatok.

- Nem hagyhatsz csak úgy faképnél, ezek után.

- Te is ezt tervezed, akkor meg? Nem fogom elvetetni, ő az én babám. A mi gyerekünk.

- Nekem nem kell gyerek, se barátnő. Jézusom! Mégis mit képzelsz, Mia, hogy csak te vagy az egyetlen lány, akit lefektetek? – kérdezte ordibálva. Nekem elkerekedett a szemem, egy pillanatra megszólalni sem tudtam.

- Tessék? – kérdeztem vissza. Biztos, hogy süket vagyok, s rosszul hallottam.

- Jól hallottad. Menő vagyok, engem mindenki ismer, és a közelembe akar kerülni. Nyilván való, hogy nem csak téged fektettelek le az elmúlt hónapban, hanem még jó pár nőt.

- De Dávid… azt gondoltam, hogy esetleg együtt felnevelhetnénk és… - hebegtem. Még én is éreztem, hogy szánalmasan viselkedem. Tudnom kellett volna, hogy ha velem megtette, akkor egyértelmű, hogy mással is bármikor szívesen szexel, legyen az akárki, aki csinos és nő.

- Mia te hallod, amit mondasz? – nevetett fel. – Nem akarok tőled semmit. Érted? Semmit! Most pedig induljunk. – Kapta el a kezemet, majd lágyan, de határozottan elvonszolt a kocsijáig.

- Nem megyek veled haza.

- Én viszlek haza, mert én is hoztalak el. Leszarom, hogy mit akarsz.

- Egy igazi bunkó vagy – nevettem fel keserűen, miközben beszálltam a kocsiba. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az este végkifejlete? Én… Talán. Viszont reménykedtem, hogy ha én nem is, a gyereke csak számít valamit. Mekkorát tévedtem. A lakásom előtt megállt és rám nézett, vett egy mély levegőt, s belekezdett a mondanivalójába. Pedig nem akartam hallani ezek után semmit tőle.

- Mia ne haragudj, hogy ilyen nyersen fogalmaztam, de nem gondolhatod ezt komolyan. Ajánlatom van egy remek olasz klubtól, ami ezer százalék, de titok, neked elmondom, mert sok mindent mondanak, ezt is egyre többen hangoztatják, mégsem volt biztos, már az. Ezért nem kell egy gyerek, csak púp lenne a hátamra. Szóval vetesd el és légy boldog. Ennyi. A mi kapcsolatunknak nincs jövője. Nyilván jó volt és… tényleg szuper csaj vagy, szex is őrületes volt, de nem akarok tőled semmit Mia.

- Tehát akkor ez az utolsó szavad? – kérdeztem és eléggé fájtak Dávid szavai. Mégsem akartam még egyszer előtte összeroppanni, az étteremben történtek eléggé kínosak voltak így is.

- Igen – vetette oda félvállról. – Azt gondoltam egy ilyen idős lány már tud védekezni. Nem én voltam a felelőtlen.

- De hiszen te nem húztál gumit! – csattantam fel.

- Miért kell mindig a pasinak erre gondolni? – nézett rám szúrós szemmel. – Te is szólhattál volna, hogy nem szedsz semmit és óvszert kellene húznom! – suttogta mérgesen. Látszott rajta, hogy nem tudja miként kezelje a haragját, így próbálja visszafojtani. -  Mia figyelj, vetesd el ezt a gyereket jó?

- Nem! Azt lesheted öregem! Már nagyon unalmas, hogy mindenki bele akar szólni az életembe, ő az én babám is, én hordom ki, én szülöm meg, az enyém és nekem szükségem van rá! Megértetted?

- Márpedig elfogod vetetni! Ha kell saját kezűleg vonszollak el az orvoshoz.

- Nem kényszeríthetsz rá. Egy ilyen beavatkozás nagyon kockázatos lehet. Nem fogok ebbe beleegyezni. Mellesleg gondolkozz már el rajta! Ő is él, csak még szüksége van rám, hogy ez így is maradjon. Soha nem tennék olyat, amivel árthatnék neki. Nem akartam még gyereket, kicsit sem. Persze néha elgondolkoztam milyen lenne, de úgy gondoltam majd ha szerelmes leszek, férjhez megyek és lesz egy házam, valamint egy jó állásom. Mégsem bánom, felnőtt nő vagyok, egyedül is megleszek.

- Nem érdekel, nekem nem kell botrány. Én élvezni akarom az egyedüllétet. Most pedig szállj ki! – Nyitotta ki az ajtót jelezve, hogy jó lenne, ha távoznék. Ezt is tettem, kikászálódva a kocsiból még visszahajoltam. Egy pillanatra megbámulta a melleimet, majd belenézett a szemeimbe.

- Akkor ennyi? – kérdeztem rá végérvényesen, a kocsi mellett állva.

- Igen. Most pedig jó éjt – kacsintott, majd gyorsan el is hajtott, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal és a hasamban növekvő aprósággal.